Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Szlovákiában bevált az adóreform

A Szlovákiában 2004-ben végrehajtott adóreform és az államháztartás átalakítása meghozta az eredményét, a hiány idén 2,9 százalék lesz az északi szomszédunknál.

A szlovák nemzeti bank kutatási igazgatója az InfoRádióban azt mondta: a reformnak több volt a pozitív hatása, mint a negatív. Mindazok a bevételek befolytak az államkasszába, amelyekre számítottak. Az adózás viszont sokkal egyszerűbb lett.

Ludovit Ódor azt mondta: eközben úgy tudták csökkenteni az államháztartás hiányát, hogy annak nem lett negatív hatása a gazdaság növekedésére. Mindezt úgy hajtották végre, hogy jelentősen csökkentették a kiadásokat.

Megmaradtak a szociális juttatások is, de csak azok kapják, akik tényleg rászorulnak azokra. Így a szegénységi ráta sem emelkedett jelentősen - mondta el a szlovák jegybank kutatási igazgatója.

Egykulcsos, 19 százalékos szja

Szlovákiában 2004 óta egykulcsos, 19 százalékos a személyi jövedelemadó. A csökkentéssel együtt az adókedvezményt is kiiktatták a rendszerből. Mint Ludovit Ódor elmondta: az adórendszert elsősorban arra használják, hogy bevételeket hozzon az államnak, a rászorulókat pedig más módon támogatják.

A szomszédos országban is napirenden van a társadalombiztosítási járulékok csökkentése. Ám ezt csak akkor teszik meg, ha a kiadásokat is mérsékelni tudják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Nehéz lenne még ezen a nyáron dönteni a Velencei-tó helyzetének rendezéséről, de lenne min változtatni – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója, aki szerint az is katasztrófa, ahogy sokszor hozzáállunk a helyzethez, miközben fel kellene készülni a tó vízállásának drasztikus változásaira.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×