Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Borfelesleg az unióban

Borpiaci reformra készül az Európai Unió a következő hétéves időszakban, mivel a közösség szerint kezelhetetlen az évek óta meglévő több millió hektoliteres borfelesleg. Az Európai Bizottság ennek érdekében találkozóra hívta az uniós szőlőtermelési ágazat szereplőit.

Évente körülbelül másfél milliárd eurójába kerül az uniós polgároknak a minden évben felhalmozódó mintegy 4 millió palack felesleges bor kezelése.

Az Európai Bizottság az évek óta tartó probléma megoldására borcsúcsot hívott össze.

Glattfelder Béla, az Európai Parlament néppárti képviselője az InfoRádióban azt mondta, hogy a következő hét évben kevesebb támogatást kapnak a gazdák.

Szerinte az Európai Unióban sorozatosan olyan módosításokat hajtanak végre a közös agrárpolitikában, ami az támogatások csökkentéséhez vezet.

Glattfelder Béla elmondta, a reformok szükségességét jelzi az egész Európában csökkenő borfogyasztás is.

Konkrét elképzelések egyelőre nincsenek, valószínűleg azonban felülvizsgálják a krízislepárlás gyakorlatát is, mivel az túl költséges, és a felesleg felszámolásában nem játszik nagy szerepet.

A hegyközségek keveslik a támogatást

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára szerint 2007 és 2013 között kevesebb pénz jut a mezőgazdaságra.

Urbán András az InfoRádiónak elmondta, az uniós tendenciával szemben Magyarországon nem halmozódnak fel a borkészletek.

Az unióban évek óta 15-30 millió hektoliter közötti felesleg képződik. Sok év átlagában mi 4 millió hektolitert termelünk, ami nagyjából megegyezik az értékesített bor mennyiségével - mondta Urbán András.

Közölte: az elmúlt két évben hanyatlott a szőlőtermelés. Csak némiképp járt jobban, aki nem szőlőként adta el a termést, hanem bort készített belőle.

Õsztől 5.000 hektárnyi szőlőterület megszüntetésére lehet pályázaton támogatást kérni. A főtitkár szerint eddig körülbelül 4.500 hektárnyi szőlőtőke kivágására érkezett igény. A pályázati határidő a héten lejár.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×