Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Feltörnek a takarékszövetkezetek

Eredményes évet tudhat maga mögött az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség, hiszen az integráció mérlegfőösszege tavaly decemberre meghaladta az 1.000 milliárd forintot, adózás előtti eredménye pedig 9 milliárd forintra nőtt. Jóllehet, az uniós csatlakozással lehetőség nyílna a takarékszövetkezetek külföldi megjelenésére, ezt késleltetik a nehezen értelmezhető jogszabályok.

Több mint 1.600 fiókjával a hazai takarékszövetkezeti csoport rendelkezik a legnagyobb hálózattal Magyarországon. Az integráció 2005-ben, az egyre kiélezettebb ágazati verseny ellenére is, növelni tudta piaci részesedését.

Kiss Endre, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: mérlegfőösszegük meghaladta az 1.000 milliárd forintot, ami alapján a hatodik legnagyobb bankcsoportnak számítanak.

A szövetség mérlegfőösszege 18 százalékkal emelkedett.

Az uniós csatlakozással elvileg megnyílt annak a lehetősége, hogy a takarékszövetkezetek külföldön is terjeszkedjenek. A Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet élt is ezzel a lehetőséggel, és fiókot nyitott Pozsonyban.

A pénzügyi felügyelet előírásaival kapcsolatban viszont nem jutottak dűlőre - mondta Kiss Endre.

Hozzátette: nem született sem elfogadó, sem elutasító határozat. A többi takarékszövetkezet most arra vár, hogy a "bátor fecske" ügye rendeződjön.

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke az idén is a 2005-öshöz hasonló növekedésre számít.

Ezt elsősorban az azonos termékekkel, azonos hitelkondíciókkal és egyre színesebb termékpalettával kívánják elérni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×