Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

12 milliós GVH-bírság a KIKA-nak

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 12 millió forintos bírságot szabott ki a KIKA Lakberendezési Kft-re. Az indoklás szerint ugyanis a lakberendezési áruház a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas gyakorlatot folytatott.

Versenytörvényt sértett a KIKA a Gazdasági Versenyhivatal határozata szerint. Az eljáró versenytanács ugyanis úgy ítélte meg: az áruház több vonatkozásban is olyan gyakorlatot folytatott a termékek értékesítése során, amely alkalmas a vásárlók megtévesztésére.

A GVH kifogásolta az árumegrendelésnél felmerülő szállítási határidőket, illetve az ezekről történő tájékoztatást. Ha a fogyasztó valamelyik KIKA áruházban olyan terméket - úgynevezett „nagybútort” - kíván vásárolni, amely éppen nem áll rendelkezésre, akkor lehetősége van arra, hogy 30 százalék előleg befizetésével megrendelje az árut.

A KIKA-val megkötött szerződésen feltüntetésik ugyan a szállítási határidőt, ugyanakkor a fogyasztóval nem közlik, hogy egyes esetekben ez csak egy becsült határidő. A szállítások teljesítésének mintegy 10 százaléka ráadásul késedelmesen történik.

A Versenyhivatal álláspontja szerint amikor a fogyasztó választ a bútorokat árusító üzletek között, mindenképpen tudnia kell a tényleges kiszállítás időpontjának bizonytalanságáról. A KIKA ügyfelei ezt nem tudják, mivel erről nem tájékoztatják őket. A versenytanács így a jogsértő magatartás további gyakorlását megtiltotta.

További problémaként merült fel, hogy katalógusaiban a KIKA néhány hetes szállítási időt említ, ami a mindennapi életben legfeljebb 3-4 hetet jelent. Mivel azonban a szállítás ennél több héttel később történik meg, a GVH Versenytanácsa versenytörvényt sértőnek találta a lakberendezési áruház által adott tájékoztatást.

A Versenyhivatal kifogásolta azt is, hogy a KIKA nem adott megfelelő tájékoztatást az akciós, illetve nem akciós árak közötti különbségről sem. Az áruház ugyanis olyan árakhoz képest hirdetett kedvezményeket, amelyeket ténylegesen nem is alkalmaznak a KIKÁ-nál. A magasabb árak egy része ugyanis a szállítók által javasolt árakon alapul. Így azonban a vásárlók nem kaptak valós képet az akciós és nem akciós árakról.

A GVH Versenytanácsa a fentiek alapján 12 millió forintos versenyfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a KIKÁ-t.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: 77 év után most békét köthet Izrael és Libanon – de ez nem rajtuk fog múlni

Szakértő: 77 év után most békét köthet Izrael és Libanon – de ez nem rajtuk fog múlni

Az Egyesült Államok közvetítésével Izrael és Libanon egy trilaterális keretmegállapodást írt alá Washingtonban június 26-án. Bár egyezmény még nem békeszerződés, de komoly lehetőség nyílhat az 1948-49 óta tartó háborús állapot lezárására. Mindez azonban azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e kikerülnie Libanonnak a Hezbollah szorításából – erről beszélt az InfoRádióban Nagy Dávid, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője, biztonság- és védelempolitikai szakértő.

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a kétszer is egyenlítő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×