Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Növekedhet a magyar-német árucsere

A magyar-német árucsere-forgalom ismét a '90-es években elért szintű lehet. Németországban több mint 5 éve nem volt akkora az üzleti bizalom, mint ebben a hónapban, ez az ország nemzetközi kapcsolataira is kihat.

Már decemberben is olyan bizalommal tekintettek a német gazdasági vezetők a jövőbe, mint legutóbb a sikerévnek tekinthető 2000-ben.

Ebben a hónapban azonban az Ifo-index értéke átlépte a 100 pontot és a 7 ezer cég várakozásait összegző felmérés szerint már megközelíti a 103 pontot.

Az intézet igazgatója, Hans Werner Sinn hangsúlyozta, hogy még az ipar mostohagyermekének számító építkezések terén is javuló tendenciák mutatkoznak.

A fellendülés azonban egyértelműen a kivitel állandó emelkedésére vezethető vissza.

Az intézet közgazdásza, Klau Abberger azonban utalt a kőolaj magas árában rejlő veszélyekre, ami idén is komoly bizonytalansági tényezőt jelent a gazdaság élet kilátásaira.

Mindennek hatására erősödik a beruházási kedv és lassul az elbocsátások üteme is. Az index változása egyértelműen jelzi a legnagyobb európai gazdaság fellendülésének nyitányát, ami érezteti majd hatását a Németországgal folyó kereskedelemben is – számolt be az InfoRádió németországi tudósítója.

Magyarországnak közismerten Németország a legfontosabb gazdasági partnere, és a korábban igen lendületesen fejlődő kereskedelmi kapcsolatokon is érződött a német gazdaság válsága.

Szakértők arra számítanak, hogy ha az index által remélt fellendülés bekövetkezik, az idén a magyar-német árucsere-forgalom növekedése ismét megközelítheti a '90-es években elért szintet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a jól küzdő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Íme 10 pénzügyi csapda, amibe tilos belesétálni nyaraláskor - Nagyot bukhat, aki nem figyel

Íme 10 pénzügyi csapda, amibe tilos belesétálni nyaraláskor - Nagyot bukhat, aki nem figyel

A nyári utazási szezonban különösen fontos, hogyan váltunk devizát és fizetünk külföldön, ugyanis a figyelmetlen utazókra kíméletlenül lecsapnak a keselyűk. A dinamikus devizakonverzió például színtiszta lehúzás, de rejtett és csak simán magas költségekkel is számolnunk kell, amikor akár valutára, akár devizára van szükségünk. Olykor a figyelmetlenséget vagy a kényelmet kell megfizetnünk. Tíz pontban gyűjtöttük össze, mi mindent kell észben tartanunk a nyaralási szezonban, ha külföldre utazunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×