Infostart.hu
eur:
382.76
usd:
331.42
bux:
0
2026. április 6. hétfő Bíborka, Vilmos

Holcim alapítvány: újabb százmillió forint

A Holcim Hungária Otthon Alapítvány immár másodszor írja ki összesen 100 millió forint értékű pályázatát, mellyel országos szinten támogatni kívánja az önkormányzatok bérlakás építési programjait, valamint azon közhasznú szervezetek projektjeit, melyek a rászoruló családok lakhatási problémáira kívánnak megoldást nyújtani.

A 2005-ben bejegyzett független alapítvány a tavalyi évben indította el egyedülálló kezdeményezését. Ennek eredményeként - a 2005-ben felajánlott szintén 100 millió forintos támogatási keretből - az országban 36 új bérlakás építése valósulhatott meg.

A Holcim új cementgyárat szeretne építeni Nyergesújfaluban a Lábatlanon működő több, mint százéves gyára helyett, ám a helyi környezetvédők tiltakoznak a terv ellen, mert a tervezett, veszélyes hulladékot is elégető gyár tovább terhelné Esztergom és környéke így is szennyezett levegőjét.

A dorogi kistérségi társulás tavaly októberben elutasította a cementgyár előzetes hatástanulmányát, és ezzel kútba eshet a 60 milliárd forintos beruházás.

A Holcim lábatlani és hejőcsabai cementgyárában állítják elő a magyar cement 32 százalékát, vagyis évente körülbelül 1,3 millió tonnát.


Címlapról ajánljuk
Hol lesz a „következő Dubaj”? – az Irán elleni háború megtépázta a metropolisz hírnevét

Hol lesz a „következő Dubaj”? – az Irán elleni háború megtépázta a metropolisz hírnevét

Vaskézzel csapnak le Dubajban a hatóságok a közösségi médiában rakétatámadásokat posztolókra. Elköltöznek az „ex-pat”-ek (a gazdagabb országok migránsait hívják így) Dubajból, az Egyesült Arab Emírségek pénzügyi központjából. A luxusvárost az adómentességet kereső külföldi dolgozók, az életmódjukkal kérkedő influenszerek és – erről kevesebb szó esik – az ázsiai országokból érkezett kétkezi dolgozók népesítették be. Az Irán ellen indított amerikai–izraeli háború azonban Teherán célpontjává tette. Máris megjelentek a lehetséges jelöltek az „Új Dubaj” helyére.

Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor húsvéthétfő reggel sajtótájékoztatót tartott Kiskundorozsmán, a Török Áramlat gázvezeték magyar szakaszának a kezdetén. A miniszterelnök ellenőrizte az infrastruktúrát, miután vasárnap robbanóanyagot találtak a gázvezeték szerbiai szakaszánál.
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. április 6. 09:32
×
×