Infostart.hu
eur:
355.45
usd:
312.38
bux:
140425.41
2026. július 2. csütörtök Ottó

Egyeztetést javasolt a gazdasági miniszter

Egyeztetne a Fidesszel a gazdaság állapotáról a gazdasági és közlekedési miniszter. Kóka János levélben fordult Deutsch Tamás fideszes képviselőhöz, hogy segítse elő a találkozót.

A gazdasági tárca vezetője, Kóka János azt mondta: mintegy öt hónapja próbál vitapartnert találni, akivel elbeszélgethet azokról a számokról, amelyek időnként megjelennek az újságokban és a hirdetésekben.

Deutsch Tamás azt közölte, hogy a Fidesz képviselői készek a vitára.

A fideszes politikus tegnap frakciója nevében vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, annak kivizsgálására, hogy mennyit költött a kormány a brit Financial Times-ban megjelent, Magyarországgal foglalkozó mellékletére, illetve a magyar sajtóban megjelenő hirdetésekre, amelyekben - szerinte - valótlan adatok szerepelnek.

Az üggyel összefüggésben Kóka János gazdasági miniszter úgy fogalmazott: a világ legnagyobb gazdasági napilapját nem lehet egy 20 millió forintos hirdetéssel megvenni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: több mint 520 helyen volt szükség a tűzoltók beavatkozására országszerte a viharkárok miatt, főként kidőlt fák, leszakadt ágak, villámárvizek és elöntött pincék miatt. A szóvivő arra vonatkozóan is adott pár tanácsot, hogyan vészelhető át az ítéletidő, ha éppen házon kívül ér utol minket.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Egyre jobb a hangulat az európai tőzsdéken

Egyre jobb a hangulat az európai tőzsdéken

Újra az AI és chip sztori mozgatja a tőzsdéket, eladói nyomás alá kerültek az ázsiai részvénypiacok, élén a dél-koreai tőzsdével, miután ismét megingott a befektetők bizalma a mesterséges intelligenciához kapcsolódó technológiai részvényekben. A hangulatot elsősorban az AI-infrastruktúrára fordított kiadások fenntarthatóságával kapcsolatos aggodalmak rontották, ami különösen érzékenyen érintette a félvezetőgyártókat, a Samsung és az SK Hynix árfolyama is jelentősen esett, követve az amerikai chipgyártó részvények tegnapi esését. Az európai tőzsdéken csütörtökön jó a hangulat, a magyar részvénypiac felülteljesít.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×