Infostart.hu
eur:
354.83
usd:
311.35
bux:
140095.76
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Kifogástalan élelmiszerhez több pénz kell

A mezőgazdaság alapjai szilárdak, de a jövőben lényegesen nagyobb fejlesztési forrást kell biztosítani ahhoz, hogy az élelmiszeripar is kifogástalan termékeket állíthasson elő - hangsúlyozta a földművelésügyi miniszter egy budapesti konferencián.

Gráf József szerint a szigorú élelmiszerbiztonsági intézkedések eredményt hoztak, ugyanis jelentősen csökkent a külföldről behozott, nem megfelelő minőségű élelmiszerek mennyisége.

Hozzátette: míg tavaly csak 6 százalékkal bővült a magyar agrárexport és 26 százalékkal növekedett az import, addig az idén ez a folyamat megállt, az export-import arány kiegyenlítődött, és az év végére a trend várhatóan megfordul.

Süth Miklós országos főállatorvos arról beszélt, hogy az általa irányított állategészségügyi hatóságnak a korábbi felügyeleti, azaz inspekciós funkció helyett rendszerauditori feladatokat kell ellátnia a továbbiakban.

Utalt arra is, hogy a jövő év elejétől úgynevezett új higiéniai csomag lép életbe az EU szabályozás keretében, amelyhez a magyar termelőknek és élelmiszer-előállítóknak is alkalmazkodniuk kell.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.

Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Annyira extrém a hőség, hogy a felforrósodott beton miatt a Bethesda Kórházba égési sérüléssel is kerülnek be gyerekek, ezt az intézmény főigazgatója, Velkey György János csecsemő- és gyermekgyógyász mondta az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Tisza-kormány: Magyar Péter az éjjel újabb kinevezést tett, további vízkorlátozások jöhetnek a rekordhőség miatt

Tisza-kormány: Magyar Péter az éjjel újabb kinevezést tett, további vízkorlátozások jöhetnek a rekordhőség miatt

A rendkívüli hőség és az egyre több helyen jelentkező vízhiány állt a Tisza-kormány fókuszában az előző napokban, miközben a kabinetnek több fontos politikai és intézményi ügyben is döntenie kellett. A parlament a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről határozott, újabb fejlemények érkeztek az aranykonvoj-ügyben, és az egészségügyben is vezetőváltás történt. A kormány úgy tűnik jelen esetben a hőséghelyzetet priorizálja, de amennyiben ma megkezdődik az enyhülés a hét második felében újabb politikai döntéseket készíthetnek elé, és az ellenjegyzés után az is kiderülhet, mely pozíciókra kell új embert találnia Orbán Anita külügyminiszternek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×