Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
324.27
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly
Éjszakai fények esőben, ahogy egy járdán és úttesten visszatükröződnek.
Nyitókép: Pixabay

Hó, fagy, eső – lesz itt minden, és Görög Adél is bekavar majd az időjárásunkba

Újabb csapadékzóna érte el hazánkat, amely éjjel és szerdán fokozatosan halad kelet, északkelet felé. Mögötte szerdán nyugaton már elkezdhet szakadozgatni a felhőzet, illetve megélénkül, az Észak-Dunántúlon megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél.

Éjszaka a fokozatosan gyengülő csapadékzóna kelet, északkelet felé tevődik, és szerdán késő délutánra a legtöbb helyen megszűnik a csapadék.

Az eső mellett szerda napközben az Északi-középhegység magasabban fekvő részein havas eső, hó is lehet.

A Dél-Alföldön hajnalig a déli, az Észak-Dunántúlon estétől az északnyugatira forduló szelet kísérhetik erős, olykor viharos lökések.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +9 fok között várható.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 3 és 9 fok között változik, a keleti határszélen lehet egy-két fokkal melegebb.

Görögországban Adél névre keresztelték azt a ciklont, amely a következő napokban tőlünk délre helyezkedik el, és majd hétvégén beleszól Magyarország déli területeinek időjárásába. Adél várhatóan meleg levegőt és csapadékot hoz majd, de addig még aludnunk kell néhányat.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.

Félidős választások, végeredmény: mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×