Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
322.92
bux:
147462.93
2026. november 5. csütörtök Imre
Hitting car horn
Nyitókép: Peter Dazeley/Getty Images

Forgalommal szemben hajtott fel az Árpád hídra – videó

Hiába rögzítette fedélzeti kamera a forgalommal szemben forgolódó suzukist, senki sem tudja, valójában hogy kerülhetett oda.

Egy olvasó fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy egy Suzuki sofőrje a forgalommal szemben hajtott fel az Árpád hídra. Az esetnél még az sem egyértelmű, honnan érkezett a jármű – írja a Budapesti Autósok.

A videó készítője azt írta: „Nem volt egyértelmű elsőre, hogy a suzukis forgalommal szemben jön-e vagy a másik oldalról jött át. Szerintem nagy szerencse volt, hogy nem jött egy száguldozó autós, ami gyakori itt, mert akkor lehetett volna ebből egy nagy baleset is.”

Mint írják, az Árpád hídon 70 km/h a sebességhatár, ami miatt különösen veszélyes minden hasonló manőver, a legkisebb hiba is tragédiához vezethet.

A közösségi portál két másik esetet is bemutat a videóban, mindkettőt olvasók fedélzeti kamerái rögzítették.

Először az látható, ahogy a 16. kerületben, a Veres Péter út és az Imre út kereszteződésénél egy sofőr a gyalogosok védelmét szolgáló járdaszigetet megkerülve előzött. A portál hozzáteszi, rengeteg olyan előzésről küldenek közlekedők olyan felvételt, amikor gyalogosbiztonságot elősegítő járdaszigetet megkerülve előznek gátlástalan sofőrök, így ez az eset csak egy a sok közül.

A harmadik felvétel Sülysápon készült, és az látható rajta, hogy egy Hyundai i30 sofőrje figyelmetlenül, fékezés nélkül hajtott ki a videót készítő sofőr elé. A beküldő azt írta, ha nem fékez le, biztosan összeütköznek. A Hyundai vezetője lassítás nélkül tovább hajtott.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Jelentős végletek és átalakuló vásárlói szokások jellemzik a hazai ingatlanpiacot 2026 őszén, az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint. Míg Budapesten több mint 100 millió forintos szakadék is tátonghat az egyes kerületek átlagárai között, a fővárosi drágulás miatt érezhetően visszaesett a kereslet. A vidéki tranzakciókat elsöprő arányban a családi házak uralják, a vevők pedig országszerte sokkal tudatosabban mérlegelik az ingatlanok állapotát, a fenntartási költségeket és a finanszírozási lehetőségeket, mint eddig.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×