Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
18 éven felülieknek
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot
Nyitókép: Pixabay

Egy TikTok-kihívás okozhatta egy 11 éves gyermek halálát

Szörnyű sokk érte a szülőket, amikor múlt szombaton reggel holtan találták meg 11 éves kislányukat a lakásukban.

Felmerült a gyanú, hogy a kislány egy TikTok-kihívásban vett részt, és ebbe halt bele – írta a Bild alapján a hirado.hu.

Kezdetben nem volt egyértelmű, hogy mi okozta a 11 éves kislány halálát, ezért a bűnügyi rendőrség és az ügyészség azonnal nyomozásba kezdett. A boncolás során az igazságügyi orvosszakértők megállapították, hogy a gyermek megfulladt.

Christoph Neuhaus, az Ennepe-Ruhr körzeti rendőrség szóvivője elmondta: „Egyelőre nem tudjuk, hogyan történt pontosan a tragédia.” Emiatt a nyomozók toxikológiai vizsgálatot rendeltek el. Ennek eredményei segíthetnek tisztázni, hogy a kislány részt vett-e az úgynevezett „Deo-kihívásban”.

Az elmúlt években több fiatal is életét vesztette hasonló esetekben – köztük egy másik német lány, a 17 éves Leonie Schleswig-Holsteinből –, amikor megpróbáltak minél hosszabb ideig belélegezni egy dezodort.

A hatóságok nyomatékosan óva intenek mindenkit az ilyen veszélyes próbálkozásoktól. Christoph Neuhaus szóvivő azt üzente: „Semmilyen hírnév, semmilyen izgalom és semmilyen kihívás nem ér annyit, hogy az életedet kockáztasd!”

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×