Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Abstract Aerial Art/Getty Images

Nem épp szokványos őszies arcát mutatja az időjárás

A következő napokban marad az ilyenkor szokásosnál jóval melegebb időjárás, de a fölénk érkező enyhébb légtömegek hatására a ködhajlam is erősödik. Emiatt a jövő hét első részében egyre többfelé számíthatunk párás, ködös reggelekre, sőt lesznek olyan területek, ahol csak nagyon lassan szakad fel a ködtakaró.

A jövő hét elején gyenge, széteső frontok súrolhatják a térségünket észak felől, de ezek sok „vizet nem fognak zavarni”. Ellentétben egy emögött közelgő hidegfronttal, ami – jelen számítások szerint – jóval hidegebb levegővel áraszthatja el a kontinens nagyobb részét, de a lehűlés mértékében még nagy a bizonytalanság – hangzik el a HungaroMet videós előrejelzésében.

Vasárnap napközben a pára, köd feloszlik, az ország döntő részén napos idő várható fátyolfelhőkkel, északnyugaton, az Északi-középhegységben és az északkeleti csücsökben maradhatnak tartósabban felhős részek. Az utóbbi tájakon gyenge szitálás előfordulhat, de számottevő csapadék nem lesz. A délies szelet főként a Dunántúlon kísérik élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 24 fok között alakul, ennél hűvösebb a tartósabban felhős tájakon lesz.

A valószínűségi előrejelzések szerint a jövő héten sem számíthatunk jelentős csapadékmennyiségre. A hét első felében még biztosan anticiklon határozza meg az időjárásunkat, majd egyre inkább egy közeledő frontrendszer előterébe kerülünk. Mindezek következében a jövő héten nagy részében maradt az ilyenkor szokásosnál jóval melegebb időjárás, hasonlóan a kontinens nagyobb részéhez.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×