Mozgás receptre elnevezéssel indul program, a fizikai aktivitást háziorvosok ajánlják és írják majd fel. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: nagyon fontos lenne, hogy az idősebbek is rendszeresen mozogjanak, mert az aktív, egészséges életmóddal számos betegség megelőzhető.
Míg a fiatalok kultúrájának inkább része a rendszeres mozgás és a sport, addig az idősebbek közül idehaza is kevesebben fordítanak erre elég időt. A legtöbb betegség kialakulása életmódváltással megelőzhető lenne, sokan mégis inkább gyógyszereket szednek.
Nemcsak a betegségek kezeléséhez, hanem azok elkerüléséhez is hozzájárulhat az egészséges, aktív életmód – mondta az InfoRádióban Velkey György, az Aktív Magyarország Program keretében működő NETA Bölcsek Tanácsa társelnöke. Hozzátette: a felmérések alapján inkább a fiatalok, illetve a magyar felnőttkorú lakosság egyharmada tartja fontosnak, hogy rendszeresen – hetente legalább néhány órát – mozogjon. A lakosság másik harmada ugyan tudja, hogy kellene valamennyit mozognia, valamint néha próbálkozik is, de kimarad a rendszerszerű testmozgás a mindennapjaiból. A harmadik csoport tagjai pedig egyáltalán nem foglalkoznak a kérdéssel.
A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint ez egy elég rossz statisztika, ami azonban biztató, hogy a fiatalabb korosztályok sokkal több időt szánnak sportolásra, „az ő kultúrájukban hangsúlyosabban jelen van a rendszeres mozgás”.
Velkey György azonban megjegyezte: nagyon fontos lenne, hogy az idősebbek is rendszeresen mozogjanak. Mint mondta,
ízületi és mozgásszervi betegségek kialakulása is megelőzhető az aktív életmóddal, megfelelő edzettségi állapottal.
Felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek mellett az elhízás és a cukorbetegség okozza a halálozások túlnyomó többségét, ezért ezek megelőzése érdekében azt ajánlja, hogy hetente legalább három-négy napon vezessünk be valamilyen aktív mozgásformát az életünkbe.
Pár napja Moszkva, most Szentpétervár fölött gomolyog sűrű fekete füst. Ukrajna az olajellátás után az oroszok számára újabb fájó pontot szemelt ki, hogy ezzel éreztesse a háború hatásait a hétköznapi emberek számára: lecsapott az ország legnagyobb online csomagküldő hálózatára.
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.