Infostart.hu
eur:
361.94
usd:
311.55
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
Nyitókép: Pixabay

Már a láthatáron a lehűlés, figyelmeztetéseket is kiadtak - térképes előrejelzés

Már csak rövid idő van hátra a napközbeni nyári melegből.

Kedden napos időre kell számítani kevés fátyol- és gomolyfelhővel csapadék nélkül. A többnyire mérsékelt déli, délnyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul.

Szerdán még döntően napos idő várható fátyolfelhőkkel, de gomolyfelhők is képződnek. Általában nem lesz csapadék, de főleg hazánk nyugati, északnyugati harmadán előfordulhat zápor, zivatar a nap második felétől (három megyére van érvényben sárga, első fokú figyelmeztetés). A déli, délnyugati, majd a Dunántúlon a nyugati, északnyugati szél sokfelé megélénkül, zivatarban megerősödik. A minimum-hőmérséklet általában 10, 18, a csúcsérték 28, 34 fok között valószínű. Délkeleten mérhetik a magasabb értékeket.

Csütörtökre aztán megjön az eső, egy hidegfront szakadozott felhőzete vonul északnyugatról délkelet felé. Jelen állás szerint szinte az egész országra citromsárga figyelmeztetés van érvényben zivatarok esélye miatt. Az északnyugati, északi szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarban viharos lökések is lehetnek.

Most úgy látja a meteorológia, hogy a hétvégén bár melegedni fog valamennyit az idő, a 30 fokot már nem érik el a hőmérők higanyszálai.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a Lázár-minisztériumban talált dolgok miatt feljelentést teszünk

Videót tett közzé Magyar Péter miniszterelnök: az eddigi építési és közlekedési minisztérium épületében, ahol mostantól a Miniszterelnökség működik, többek között rengeteg Fidesz-pártszóróanyagot találtak. Mint fogalmazott, tiltott pártfinanszírozás és más bűncselekmények miatt feljelentést tesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Magyar Péter miniszterelnök bejelentette: Orbán Viktor nem kapja meg a jelenlegi szabályok szerint neki járó 38,8 millió forintos végkielégítést. Eközben Magyar Péter felmentette a helyettes államtitkári pozíciójából Havasi Bertalant, aki közölte, hogy nem mond le a végkielégítéséről, és bíróságon is kész érvényesíteni a jogait. Havasi azt állítja, esetében nem több tízmilliós összegről, hanem hathavi fizetésről van szó, amelyet az utolsó fillérig követelni fog. Magyar Péter közben luxusberuházásokra hivatkozva követeli a Kúria elnökének távozását - Varga Zs. András korábban visszautasította a vádakat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×