Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Nyitókép: Pixabay

Kellemetlen változás jön hétvégére az időjárásban

Csapadékosra fordul az időjárás a hétvégén. A szél élénk, időnként erős lesz, a hőmérséklet csúcsértéke pedig általában 13 és 21 Celsius-fok között alakul – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Pénteken nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de nagyobb eséllyel a déli, délnyugati részeken szakadozottá, gomolyossá válik a felhőzet, emiatt arrafelé hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. A széteső, gyengülő csapadékzóna mögött dél felől több hullámban érkeznek, illetve alakulnak ki záporos, főként felhőszakadással kísért zivataros gócok. Az északkeleti tájakon várható legkésőbb és legkisebb eséllyel csapadék. A keleti, délkeleti szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 17 fok között alakul, a déli, délnyugati tájakon ennél kissé melegebb is lehet.

Szombaton napközben délnyugat felől szakadozik, csökken, illetve gomolyosodik a felhőzet, és délutántól délnyugat felől újabb felhőzet érkezik. Elszórtan előfordulhat eső, zápor, helyenként zivatar is kialakulhat. A keleti, délkeleti szél élénk lesz. Hajnalban 7 és 12, délután 13 és 20 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon kezdetben még vékony lehet a felhőtakaró, ott szűrt napsütés is valószínű. Délnyugat, nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar is lehet. Estefelé délnyugat felől csökken a felhőzet, és megszűnik a csapadék. A délkeleti, keleti szél élénk, időnként erős lesz. A hőmérséklet hajnalban többnyire 7 és 12, délután 13 és 22 fok között valószínű.

Címlapról ajánljuk
Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Az amerikai hadsereg arra készül, hogy napokon keresztül fogják támadni az iráni célpontokat, a teheráni vezetés pedig pusztító választ ígér. Az összes amerikai támaszpontot és Izraeli célpontokat is támadnak az iráni rakéták.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×