Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
314.42
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Nyitókép: Pixabay

Satuba szorul Magyarország - nagy havazás is lehet a fogásból

A nyugati anticiklon és a keleti ciklon satuba fog egy leszakadó melegfrontot, amelynek nedvessége Magyarországon is keresztül halad. A havazás esélye mellett a szélre is figyelni kell.

Szombat hajnalra egy érkező csapadékzóna hatására elsősorban a Dunántúlon és a Duna mentén havazás érkezhet, de másutt is kialakulhat néhol hószállingózás, gyenge havazás.

Reggeltől, délelőttől észak felől fokozatosan szűnik a csapadék, illetve csökken a felhőzet, és az ország nagyobb részén felhőátvonulásokra számíthatunk többórás napsütéssel.

A Nyugat-Dunántúlon azonban csak délután kezd elállni a havazás és felszakadni a felhőzet, továbbá az északkeleti, keleti megyék fölé napközben vastagabb felhőtömbök érkezhetnek, amelyekből szintén előfordulhat majd hószállingózás, gyenge havazás.

A legtöbb hóra Veszprém megyében lehet számítani.

Az északnyugati, északi szelet reggelig kevés alkalommal, később viszont ismét sokfelé kísérik erős, helyenként viharos lökések, amely elsősorban a Dunántúl magasabban fekvő helyein, valamint az északkeleti határnál hordhatja a havat.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8 és 0 fok között alakul, de a kevésbé szeles, hóval borított északkeleti határnál ennél néhány fokkal hidegebb is lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -1 és +5 fok között várható, de a délnyugati tájakon ennél egy-két fokkal enyhébb idő is lehet.

Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×