Infostart.hu
eur:
362.96
usd:
313.84
bux:
148027.83
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Joulupukki, a lappföldi Mikulás a MikulásGyár karitatív akció megnyitóján a budapesti Millenáris Parkban 2018. november 30-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Így temetkezett ajándékba a Mikulásgyár

Volt olyan cég, amely 16 ezer kilogramm élelmiszert adományozott a rászorulóknak.

Százezer kilogrammnál is több karácsonyi adomány érkezett az idén a Mikulásgyárba - közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint volt olyan cég - a Privát élelmiszerüzlet-lánc ebesi központja, a Kerekes Kft. -, amely 16 ezer kilogramm élelmiszert adományozott a rászorulóknak. Ez volt a Mikulásgyár elmúlt 17 évének legnagyobb adománya - jelezte a közleményben Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője.

Az ország egyik legnagyobb adománygyűjtő akciója 21 napon tartott nyitva, ezalatt 107 ezer kilogramm adomány érkezett, amelynek több mint 75 százaléka tartós élelmiszer, illetve tisztító- és tisztálkodási szer. Emellett játékokat és melegebb ruhákat is hoztak az adományozók - ismertették.

A jótékonykodók a Dózsa György úton, az 56-osok terénél, a Pólus Centerben és az ország nagyobb postáin adhatták le adományaikat. A Magyar Posta segítségével közel négyezer kilogrammnyi ajándék érkezett Budapestre a közlemény szerint.

Megjegyezték, hogy

az ajándékok mennyisége tovább nőhet, mert az idén második alkalommal Németországban is több gyűjtőpontot üzemeltettek,

ahonnan még nem érkezett meg minden adomány.

Idén 17. alkalommal szervezték meg a Mikulásgyár elnevezésű jótékonysági akciót. Az összegyűlt adományt az Oltalom Karitatív Egyesület és a Magyar Vöröskereszt osztja szét rászorultsági alapon.

Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Tisza-kormány: új képviselők ülnek be a parlamentbe, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Tisza-kormány: új képviselők ülnek be a parlamentbe, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×