Lélegzetelállító felvételek születtek a péntek délutáni-esti viharról. Mutatunk párat.
Estére áttevődött a harmadfokú viharriasztások területe, a Dunántúlról az Alföldre.
Budapesten, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyében másodfokú, a többi megyében elsőfokú figyelmeztetés volt érvényben heves zivatarok miatt este.
Az esti órákban elsősorban a Dunántúl középső és délkeleti részein, valamint az Alföldön tomboltak heves zivatarok.
Ott Rebeka fényképeOtt Rebeka fényképe
Ezeket főként jégeső (akár több centiméteres jégdarabok), illetve károkozó (100 kilométer/óránál erősebb) szélroham kísérte.
Zivatarveszély miatt szombatra már elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére.
Alább Kovács Attila felvétele egy szupercella kialakulásáról.
Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.
Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
Vegyes a hangulat a világ tőzsdéin, Európában a délutáni amerikai inflációs adat előtt és után is maradt az iránykeresés, míg az USA-ban pozitív elmozdulások láthatók. A júliusi amerikai infláció a várakozásoknak megfelelően 3,4 százalékra lassult, a maginfláció pedig 2,5 százalékra mérséklődött, ami a múlt heti gyenge munkaerőpiaci adatokkal együtt kedvező a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozások számára. A technológiai részvényeket közben a CoreWeave és a Super Micro erős gyorsjelentései húzzák, míg a közel-keleti feszültségek miatt a Brent ára továbbra is 90 dollár közelében jár.
At its peak, most of the UK could watch as more than 90% of the Sun was covered by the Moon - while a rare total eclipse reached totality in Iceland and Spain.