Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
315.98
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Harcsa (Silurus glanis) a Tisza-tavi ökocentrum akváriumában Poroszlón 2017. január 2-án. A Magyar Haltani Társaság közönségszavazásán a harcsa nyerte az év hala címet.
Nyitókép: MTI Fotó: Komka Péter

Revánsot vett a pecás a halszörnyön – videó

Mesébe illő, ami a horgásszal történt az elmúlt napokban.

Szabó Lórántot még múlt pénteken rántotta be egy harcsa a vízbe, és a botját is elorozta tőle a Somogy megyei Hársasberki-tavon. A pórul járt pecás nem adta fel, és másnap revansot vett: 45 kilós harcsát terelt partra – írja a Pecaverzum.hu.

A horgász azóta sem tétlenkedett, mióta „megfürdették”, már hét harcsát fogott a tavon. Sőt, hétfőn, amikor nem is tervezett horgászatot, két ötven kiló felettit is zsákmányolt. A második, nagyobb kapás alkalmával a fárasztás negyvenöt percig tartott, amelynek nagy részét vízben állva kellett végezni.

„Negyedszeri kapásra végre sikerült partra terelni a halat. A súlya 66 kiló körül volt, hossza több mint 210 centiméter”.

A férfi szerint egészen biztosan azzal a harcsával akadt össze, amely múltkor vízbe rántotta. „Hogy miből tudom, hogy ő volt az? A szája szélén friss akasztás, ebből és a fordulásából feltűnt, hogy ő az. Hatalmas öröm volt megfogni és visszaengedni, fogtam már nagyobb harcsákat is, de ez a történet felejthetetlen” – fogalmazott, majd nagyon sportszerűen hozzátette,

„végül én győztem, de hatalmas tisztelet ezeknek a gyönyörű halaknak”.
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×