Infostart.hu
eur:
386.08
usd:
330.47
bux:
116622.77
2026. január 12. hétfő Ernő
Napfelkelte a balatonfüredi Tagore sétányról fotózva 2020. január 6-án.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Most már jobban érzi magát a Balatonban a süllő

Nyolc helyszínen, zömmel a tihanyi és a zamárdi partok közelében alakítanak ki új, mesterséges élő- és ívóhelyeket a Balatonban – számolt be a héten záruló projektről Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) horgászati ágazatvezetője.

A 492 millió forintos fejlesztés költségeinek 50 százalékát uniós támogatásból, másik felét önerőből finanszírozzák.

Ismertetése szerint a projekt célja, hogy javítsa az őshonos balatoni halfajok, főként a legértékesebb horgászzsákmánynak tartott süllő szaporodási és ivadékmegmaradási feltételeit, valamint egyéb fajoknak megbúvási és táplálkozási lehetőséget biztosítson a korábbi nádasok helyett. Emlékeztetett arra, hogy

a Balatonnál több évtizedes hagyománya van a süllőfészkek készítésének és kihelyezésének, valamint az úgynevezett "műakadók", vagyis mesterséges köves aljzatok létesítésének.

A két világháború között, valamint az 1950-es években telepítettek egy része mára megsüllyedt, eliszapolódott – tette hozzá.

Az új ívóhelyek kialakítására 8800 köbméternyi követ szórtak a hajózási útvonalon kívül eső, bójákkal jelölt mederrészekre. Oda, ahol az előzetes iszapvastagság-mérések igazolták, hogy a csekély üledékréteg miatt nem süllyednek el hamar a kövek – mondta az ágazatvezető.

Évente már közel 80 ezer horgász fordul meg a Balatonnál, mintegy 600 tonnányi halat fognak ki a BHN adatai szerint. A legnagyobb igény részükről a ragadozó halak – süllő, balin, harcsa, csuka – számának növelése, amit telepítéssel, illetve a szaporodási feltételek javításával lehet megoldani. A 2018 októberében induló, és 2021 február 12-én záruló projekt a horgászturizmus jobb kiszolgálása mellett hozzájárul a biodiverzitás fenntartásához is azzal, hogy a halak számára sokszínűbbé teszi a növényzetmentes homokos vagy iszapos mederfenék részeket – hangsúlyozta Nagy Gábor.

A halgazdálkodási vízterületek rehabilitációjáról, benne ívási helyek fejlesztéséről szóló uniós (MAHOP) projekt megvalósításához a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) 235 millió forinttal, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. – amely a fejlesztés további üzemeltetője, monitoringozója – 10 millió forinttal járult hozzá.

Az egy éve kiszórt köveknél a szonáros felmérések és búvár megfigyelések során azt tapasztalták, hogy az új élőhelyeket már több halfaj is használta megbúvásra, táplálkozásra.

A mesterséges aljzatot hamar beborították a puhatestű haltáplálék szervezetek

– számolt be Nagy Gábor. Hozzátette, a monitoring tevékenységet folytatják, amelyben az első ívás megfigyelésére idén tavasszal nyílik majd lehetőség.

Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×