Infostart.hu
eur:
364.48
usd:
319.89
bux:
144298.57
2026. július 23. csütörtök Lenke
Nyitókép: Apple.com

Fali töltő és fejhallgató nélkül érkeznek az új iPhone-ok

Az Apple környezetvédelmi okokra hivatkozik, de akár üzleti hasznot is jelenthet a lépés a cégnek.

A múlt héten mutatta be a cégóriás az új iPhone 12 szériát, és egyebek mellett az is kiderült, mennyibe fognak itthon kerülni. A nagyobb méretű iPhone 12 és iPhone 12 Pro október 23-tól, míg a legkisebb és a legnagyobb, az iPhone 12 Mini és az iPhone 12 Pro Max november 13-tól lesz megvásárolható. Az áruk 299 990 és 611 990 forint között mozog majd.

A cég a bemutatón környezetvédelmi okokra hivatkozva jelentette be, hogy kihagyja a fali csatlakozót, valamint a fülhallgatót (Ear Pods) a telefon dobozából. Állítása szerint így kisebb lesz a készülékek és azok csomagolásainak ökológiai lábnyoma - írta a hirado.hu. (Továbbá a cég arra is apellál, hogy a telefonvásárlóknak már lehet töltőjük és fülhallgatójuk a korábbi készülékvásárlásból.)

Az iPhone 12 ezáltal egyetlen USB C-ről Lightning csatlakozóra átalakító kábellel érkezik majd a végfelhasználóhoz, ez az adatátvitelt és a telefontöltést biztosítja a laptopokkal való kapcsolatnál.

Aki viszont komplett szettet szeretne, annak a fenti borsos árakon túl még egy további összeget kell kifizetnie a fali vagy érintés nélküli töltőre (9689-26 000 forint) és kábeles vagy anélküli, amatőr vagy profi fülhallgatóra (7990-99 000 forint), ami viszont plusz bevételt jelenthet az Apple-nek (és nyilván e kiegészítőknek is lesz csomagolása).

Van azonban olyan ország, ahol kötelező lesz az Apple-nek az EarPodsot is odaadni a készülék mellé odaadni az új készülékek mellé: Franciaországban, írja a MacRumors alapján a hvg.hu, van egy törvény, amely szerint a technológiai vállalatoknak kötelező „kihangosító készletekkel” ellátniuk készülékeiket, hogy megvédjék a 14 éven aluli gyerekeket az elektromágneses sugárzás lehetséges kockázatától. Ez a kötelezettség az elővigyázatosság elvén alapul, mivel a francia törvények szerint a fejlődő agy elektromágneses hullámoknak való kitettségének kockázata nem egyértelmű.

Amennyiben az Apple nem felel meg ezeknek az előírásoknak, akár 75 ezer eurós (nagyjából 27 millió forintos) büntetést is kaphat, és persze nem értékesítheti tovább a telefont.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is – mondta Magyar Péter. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg. Négy Eximbankhoz kötődő ügyben, 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tettek feljelentést, köztük a volt Szofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Itt az EKB kamatdöntése!

Itt az EKB kamatdöntése!

Nem változtatott az irányadó kamaton az Európai Központi Bank (EKB) júliusi kamatdöntése során, a betéti ráta maradt 2,25 százalék. Bár a döntés maga nem okozott meglepetést a piacok számára, a befektetők kiemelt figyelemmel követik majd, hogy Christine Lagarde jegybankelnök milyen hangnemben értékeli az energiaárak gyors emelkedését és az inflációs kilátásokat. Bár elemzők szerint Lagarde maradhat az adatfüggő üzemmód és az el nem köteleződés narratívája mellett, a sajtótájékoztatón akár a jövőbeli kamatemelés(ek)kel kapcsolatban is elhangozhat pár utalás. Az eseményről szokás szerint ebben a cikkben élőben tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×