Infostart.hu
eur:
379.34
usd:
321.78
bux:
125937.39
2026. február 24. kedd Mátyás
Túrázók az első magyarországi via ferratán, az úgynevezett vasalt úton a cseszneki várnál 2013. szeptember 21-én. Az augusztusban átadott sziklamászó falat a Kőmosó-szurdokban építették ki.
Nyitókép: MTI Fotó: Mohai Balázs

Bármikor leszakadhat a Csobánka fölötti Oszoly-szikla

Életveszélyessé vált egy sziklatorony, amit már több mint száz éve másznak a magyarországi alpinisták. A Csobánka fölötti Oszoly-szikla Óratorony nevű részét most bányászati technológiával próbálják biztonságossá tenni. A költségeket az állam állja, összesen 30 millió forintot adva 17 hazai mászóhely felújítására.

Az Oszoly-szikla Óratornyát nem a sziklamászók, hanem az erózió tette életveszélyessé - mondta az InfoRádióban Kovács István, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség képviselője, az Üveghegy Sportegyesület elnöke.

"Erre a sziklatoronyra már több mint száz éve másznak, de nem emiatt, hanem az időjárás miatt egyre jobban pusztul. A folyamat az utóbbi húsz évben sajnálatos módon felgyorsult, 1968 óta - ez egy fotósorozaton is látszik - rengeteget erodálódott. Az Óratorony megmászása ma már életveszélyes, önmagában pedig azért balesetveszélyes, mert egy 3-4 köbméteres szikla 10 tonna tömegű."

A hegymászószövetség mindenkit nyomatékosan arra kér, hogy ne másszon az Óratornyon, amíg nem stabilizálják azt - tette hozzá Kovács István.

"Magától, mindenféle bolygatás nélkül valószínűleg nem mozdul meg, de egy nagyobb szikladarab egy egyszerű évszakváltástól is simán elindulhat. Ha pedig egy 80 kilós ember felmászik rá, feszegeti, tolja, nem lehetetlen, hogy megindul lefelé" - figyelmeztetett.

Az Óratorony egy bányászati technológiával, az úgynevezett kőzethorgonyzással

egy hét alatt stabilizálható,

és ezt a munkát el is végzik szeptemberben, mert az állam adott rá pénzt -- közölte a szakértő.

"A magyar hegymászás történetében először állami támogatást kapott a szövetség arra, hogy a sziklamászó-iskolákat felújítsa, karbantartsa. A pályázati pénz az aktív Magyarországért felelős kormánybiztosságtól érkezett. Ebből egy rész el van különítve az Oszoly felújítására."

Kovács István szerint nemcsak az Oszoly-szikla Óratornya, hanem az összes hazai mászóhely felújításra szorul. Az állam 17 ilyen mászóiskola rendbehozatalát támogatja összesen 30 millió forinttal. A munka mindenhol megkezdődik, amint megérkeznek a szükséges engedélyek - tájékoztatta az InfoRádiót a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség képviselője.

Képünk illusztráció.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Ellentámadásba lendült Ukrajna, lépett Kijev ellen Magyarország szomszédja - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Ellentámadásba lendült Ukrajna, lépett Kijev ellen Magyarország szomszédja - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×