Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Nyitókép: Forrás: Pixabay.com

Egyik napról a másikra megszűnt a különös jelenség Balatonalmádinál

A tihanyi limnológiai kutatóintézet két munkatársa a vízminták elemzését követően összefoglalót írt a május 18-án Balatonalmádinál észlelt, majd egy napra rá már el is tűnt, több hektárnyi algásodásról.

A május 18-án észlelt és strand egész területét elborító algafelúszásnak csak a nyomait lehetett észlelni május 19-én, délután 3 órakor.

A strand vize tiszta, csak a nyugati sarokban, a sekély homokos fövenyen maradt még többé-kevésbé sűrű állománya az algáknak

– olvasható az összefoglalóban.

A balatonalmádi strandokon az tó fenekét benövő algagyep felúszása évről évre ismétlődő jelenség, ami tavasszal és nyáron is előfordulhat, és elő is fordult.

Legutóbb 2017 nyarán tapasztalták ezt a jelenséget,

amikor ugyanezen kékmoszat faj az Oscillatoria princeps okozott hasonló, bár kisebb kiterjedésű algavirágzást. Kialakulása nem függ össze a lebegő mikroszkopikus algák tömeges elszaporodásával, ami például 2019 nyárvégén a Keszthelyi-medencében bekövetkezett lokális és szerencsére múló, de visszatérő jelenségről van szó. Létrejöttéhez a környezeti feltételek és körülmények megfelelő együttállására van szükség.

Makacs ismétlődése miatt javasolható egy célirányos vizsgálat lefolytatása az adott térségben az okok és következmények kiderítésére – teszik hozzá.

Vörös Lajos kutató a Hirbalaton.hu-nak jelezte, a további oknyomozó kutatáshoz fontos lenne több információ arról, hogy a tó más területein jelentkezett, illetve jelentkezik-e ez a fajta algavirágzás. Ezért kérik, aki bárhol tapasztal ilyet, az jelezze az info@hirbalaton.hu e-mailcímen, és lehetőség szerint fotózza is le a jelenséget.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×