Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Nyitókép: Pixabay

Berúgja az ajtót a tavasz

Egy frontrendszer fokozatosan kelet felé mozog, kedd estig eléri a Kárpát-medencét is, miközben fokozatosan gyengül, így térségünkben csak elvétve okoz csapadékot.

Kedden a reggeli, délelőtti órákban a keleti tájakon csökken a felhőzet, míg a Dunántúl keleti részén és a Duna-Tisza közén átmenetileg erősebb gomolyfelhő-képződésre készülhetünk. Délutántól északnyugat felől fokozatosan megnövekszik a fátyolfelhőzet. Nem várható csapadék. Az északnyugati szelet élénk, főként az Észak-Dunántúlon olykor erős lökések kísérik, majd estére nyugatira, délnyugatira fordul és mérséklődik a szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 11 és 16 fok között valószínű.

Szerdán aztán erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd napközben egyre inkább szakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütés valószínű. A nap első felében szórványosan, délután már csak néhol várható eső, zápor. A nyugati, délnyugati szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 20 fok között valószínű, de a Tiszántúl tartósabban felhős részein 9, 12 fok is lehet.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Meghalt Irán legfőbb vezére, elindult a megtorlás, Irán szétbombázza Dubajt - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Meghalt Irán legfőbb vezére, elindult a megtorlás, Irán szétbombázza Dubajt - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×