Infostart.hu
eur:
375.16
usd:
317.63
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina
A hévízi Tófürdő és a Festetics Fürdőház (középen) látképe a világ egyetlen repülőképes Li-2-es (szovjet gyártású DC-3-as) repülőgépéből fotózva 2017. augusztus 27-én. Az 1949-ben Taskentben gyártott repülőgépet a Magyar Néphadseregnél helyezték üzembe, majd 1958-ban a Malévhoz került. 1964 novemberében átadták a Néphadseregnek, ahol tízévi szolgálat után 1974. január 11-én a múzeumba küldték. A gép 1997 óta a Goldtimer Alapítvány tulajdona, amellyel a mai napon először szerveztek sétarepülést a Balaton felett.
Nyitókép: MTI/Varga György

Szép sikert ért el egy magyar város

A minden évben meghirdetett European Best Destination versenyben Hévíz a 12. helyen zárt.

Február 5-én, 12 órakor zárult le az idei „European Best Destination 2020” szavazás, amelynek során több mint 600 ezer szavazat érkezett Európa legjobb úti céljaira. A jeles versenyben már a részvétel is nagy jelentőségű volt Hévíz számára, hiszen olyan népszerű városokkal szállt ringbe, mint Párizs, Madrid vagy Bécs.

A város a világversenyben elért 12. helye mellett 2020-ban az Európa egészség fővárosa (European capital of well-being) elismerő címet viselheti - írta a turizmus.com.

A megmérettetés során – a hazai voksokon túl – sok szavazat érkezett német, angol, norvég, osztrák, orosz és ázsiai utazóktól. Ez egyértelműen bizonyítja, hogy Hévíz előkelő helyen szerepel e nemzetek turisztikai célpontjai között is – olvasható Hévíz Város Önkormányzata közleményében.

A 2009-ben alapított „European Best Destination” díjat annak érdekében hozták létre, hogy népszerűsítsék az európai turizmust és kultúrát, több mint 300 turisztikai partnerrel illetve az Európai Bizottság által létrehozott EDEN hálózattal együttműködve. 2019-ben Budapest nyerte el az Európa legjobb úti célja címet.

A 2020-as lista első 15 helyezettje:

  • Colmar (Franciaország)
  • Athén (Görögország)
  • Tbiliszi (Georgia / Grúzia)
  • Bécs (Ausztria)
  • Cascais (Portugália)
  • Nagyszeben (Románia)
  • Namur (Belgium)
  • Fiume / Rijeka (Horvátország)
  • Párizs (Franciaország)
  • Bydgoszcz (Lengyelország)
  • Róma (Olaszország),
  • Hévíz (Magyarország)
  • Cork (Írország)
  • Rochefort (Franciaország)
  • Menorca (Spanyolország)
Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×