Infostart.hu
eur:
364.67
usd:
325.7
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Kémiai szúnyogirtást végez egy An-2 típusú repülőgép a Tisza-tónál, Kiskörénél 2018. május 29-én. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az országos szúnyoggyérítési program hatodik hetében újabb 45 ezer hektáron folytatja a szúnyogirtást.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Érdekes dolgok derültek ki a Tisza-tó látogatóiról

Rohamosan nő a Tisza-tó népszerűsége a kerékpárosok körében, ennek hátteréről akartak még többet megtudni.

A kerékpáros turizmus valósággal "rácuppant" a Tisza-tóra, a biciklisták számát tíz éve figyelemmel kíséri a helyi vízügy, és - a kiskörei vízlépcsőt átlépve - kérdőívet is kitöltetett velük az elmúlt két esztendőben - ennek eredményét publikálták most a Szoljon.hu portálon.

A cikkből kiderül, évente tízezrével nő az oda látogató kerékpáros turisták száma, 2018-ban 50 ezren vették célba a ma már körbebiciklizhető tavat.

A válaszadók kétharmada szerint volt jó a bringaút burkolatának minősége, de már "csak" 85 százaléknyi a környezettel elégedettek aránya a korábbi 90 után.

A legtöbben (80 százalék) májustól szeptemberig mennek oda, a megkérdezettek körülbelül hetven százaléka körbe is tekeri a Tisza-tavat.

A hiányosságok között a vízvételi és mosdóhasználati lehetőségek számát, illetve a Poroszló és Tiszafüred közötti veszélyes útszakaszt említették - ezen a szakaszon épp építik a bringautat.

A látványosságok közül a kiskörei víz­lép­cső nyert, a kiskörei hallépcső és a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum előtt.

Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×