Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Zivatarfelhő Nagykanizsa felett 2018. március 14-én.
Nyitókép: Varga György

Veszélyben az ország fele

Hét megyére adott ki már figyelmeztetést péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat a felhőszakadás, zivatar veszélye miatt, szombaton pedig az egész Dunántúlra érvényben lesz a riasztás.

Péntek délelőtt inkább csak a Nyugat-Dunántúlon alakulhatnak ki szórványosan zivatarok, majd délutántól a záporok mellett elsősorban az Északi-középhegység térségében és az Észak-Alföldön, valamint a Dunántúl északi, északnyugati részein valószínű zivatarok kipattanása.

Szombaton zivatarok, felhőszakadás kialakulására leginkább a Dunántúlon, valamint a Duna-Tisza közén számíthatunk. Kevésbé lesz érintett a tiszántúli régió.

A legjellemzőbb kísérőjelenség pénteken és szombaton is a felhőszakadás (rövid idő alatt kis területen 25-30 mm körüli csapadék) lesz, de kisebb eséllyel kis méretű jég és viharos (60-70 km/h) szél is előfordulhat a zivatarok környezetében.

Pénteken a zárt felhőzet a Dunántúlon is szakadozik, illetve gomolyossá válik, a tartós csapadék megszűnik, és arrafelé is több órára kisüt a nap. A Dunától keletre a napos délelőtti órák után gomolyfelhők képződnek. Délelőtt a Dunántúlon, délután másutt is elszórtan valószínű zápor, zivatar, legkisebb eséllyel a délkeleti megyékben. A Dunántúlon többfelé megélénkül, néhol megerősödik az északira forduló szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 29 fok között alakul, a Nyugat-Dunántúlon lesz a hűvösebb. Késő estére 15, 21 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton a sok napsütés mellett erősebben gomolyfelhős időszakok is lesznek, szórványosan - északkeleten kisebb eséllyel - alakul ki zápor, zivatar. A Dunántúlon mérsékelt marad a változó irányú légmozgás, másutt az északkeleti szél helyenként megerősödik, illetve zivatarban viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között várható.

Vasárnap az ország északkeleti harmadán többnyire derült vagy gyengén felhős időre számíthatunk, másutt a többórás napsütés mellett erősebben felhős időszakok is lesznek. Északkeleten legfeljebb néhol, másutt szórványosan várható zápor, zivatar. A keleti, északkeleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérik, illetve zivatarok környezetében a szél viharossá fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között valószínű.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×