Infostart.hu
eur:
379.75
usd:
321.83
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Nagy veszély a hegyekben - erre figyel a sípálya-rendőrség

Nagy veszély a hegyekben - erre figyel a sípálya-rendőrség

Hegyi rendőrök felügyelik a síelési szabályok betartását, s büntetik a veszélyesen közlekedőket néhány alpesi ország hegyi lejtőin. Egy bizonyítottan felelőtlenségből, „hősködésből" bekövetkezett balesetnek egyéb húzós anyagi következménye is lehet, a biztosítók ugyanis ilyen esetben megtagadhatják a kártérítést, sőt még az esetleg másnak okozott kárt is behajthatják a vétkesen.

Tíz pontba szedte a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) a sípályákon kötelező közlekedési rendet, amelynek betartását sípályarendőrség is ügyeli – tudta meg Németh Péter. A CLB biztosítási alkusz cég értékesítési és kommunikációs igazgatója úgy tudja, egyelőre főként Olaszország sípályáin jelennek meg, s ha kell, akkor büntetnek a sítalpas egyenruhások, akik főként azt figyelik, renitens viselkedéssel nem kockáztatja-e valaki a többiek és saját maga testi épségét, biztonságát. Erre a biztosítók is kínosan figyelnek, mert kártérítés csak annak jár, aki nem önhibájából, például felelőtlenségből, túlzott hősködésből, erősen italos állapotban, netán bódító szerek hatása alatt sérül meg vagy másoknak okoz sérülést.

Attól az ügyféltől ugyanis meg lehet tagadni a kártérítést, aki bizonyítottan és szándékosan kockáztatta a saját és mások testi épségét,

s ennek következtében okozott balesetet. Ilyen esetben még a másnak okozott kárt is be lehet hajtani a vétkesen. Ez akár milliós nagyságrend is lehet, s örülhet, ha a sérült nem akaszt a nyakába egy olyan bírósági pert, amelyben húzós fájdalomdíjra kötelezik.

Ha baleset éri a síelőt, a költségeket a biztosítás fedezi. A biztosító ugyanis kifizet mindent, még annak a balesetnek a költségeit is, amelyet az ügyfele esetleg másnak okozott, ám utólag tüzetesen vizsgálja az esetet és mérlegeli a kártérítés jogosságát. Ekkor juthat olyan eredményre, hogy megtagadja a kártérítést, sőt még azt a kárt is behajtja rajta, amit esetleg másnak okozott. Újabban egyre gyakrabban tapasztalni, hogy valaki annyira ittas állapotban vagy - ahogy a biztosítási szakma fogalmaz - bódítószer hatása alatt síel, hogy nem ura önmagának, vagy éppen kizárólag hősködésből elzárt, tiltott veszélyes lejtőkön villogtatja tudását, s ezzel okoz bajt, netán másoknak is – mondta Németh Péter.

Ez utóbbit Egri Katalin, a Síoktatók Magyarországi Szövetségének (SMSZ) elnöke is megerősítette, éppen ezért igen

hasznosnak tartja a hegyi rendőrök megjelenését a sípályákon.

Az egyenruhások eddig jellemzően Olaszország pályáin tűntek fel, főként azért, hogy a jelenlétükkel is emlékeztessék a síelőket: vannak írott és íratlan szabályok, amelyeket a saját és egymás testi épsége miatt, a biztonság érdekében be kell tartani.

Az elnök szerint is érzékelhetően

egyre többen viselkednek veszélyesen a pályákon.

Tapasztalata szerint újabban még a kezdők is felelőtlenül bátrabbak, mert úgy gondolják, minimális tudás és alig párnapos gyakorlat is elég a legmeredekebb pályákon, vagy éppen azon kívül, a veszélyes zónákban való lesikláshoz. De sok az olyan tapasztalt, jól síelő is, aki mások nyugalmát és biztonságát veszélyeztetve síel. Az ilyenek megfékezésére is nagyon hasznos a pályarendőrség jelenléte és a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) által összeállított közlekedési szabályzat betartatása, akár büntetéssel is. Erre joga is van a sí rendőrségnek, s beszámolók szerint, minden, általuk indokoltnak tartott esetben pénzbüntetéssel sújtja azokat, akik megszegik a rendet.

Annak ellenére, hogy a hegyi KRESZ nem tiltja az ittas állapotban való síelést, Egri Katalin szerint azt sem ártana valamilyen módon szabályozni, mert jó néhány baleset oka az ittasság.

Az elnök szerint jó lenne a hazai síoktatás minőségén is javítani, hiszen a biztonság szempontjából az sem mindegy, hogy ki, milyen alapokkal indul neki egy sítúrának – mondta Egri Katalin. Az SMSZ ezért a síoktatók számára működtet négyfokozatú képzési és továbbképzési rendszert. A szövetség a partner síiskolák képviselőivel közösen kidolgozta azt a szakmai feltételrendszert, amelynek teljesítése esetén a síiskola kérelmezheti az „SMSZ Által Minősített Síiskola" tanúsítvány megszerzéséhez szükséges eljárás lefolytatását. A minősítést már több hazai síiskola is megkapta, de sokan még előtte állnak a megmérettetésnek. Jó lenne, ha minden síoktató központ megfelelne a szövetség előírásainak, mert ez a garancia arra, hogy az ott tanulók garantáltan jó alapokkal vágnak neki a nagy hegyi síelésnek is – szögezi le az elnök. Egri Katalin ezért arra biztat minden kezdőt, hogy lehetőleg olyan síiskolát válasszon, amely már megszerezte a minősítést.

A FIS tíz pontja, amelynek betartását a sírendőrség figyeli

 „1. Odafigyelés

Légy tekintettel a többi sízőre! Ne veszélyeztess másokat a pályán!

2. Megfelelő sebesség

A sítudásodnak, terepnek és az időjárásnak megfelelő sebességgel síelj!

3. Kikerülés

A hátulról jövőnek kell kikerülni az előtte haladókat.

4. Előzés

Úgy előzz meg másokat, hogy közben ne zavard meg őket!

5. Körülnézés

Mielőtt elindulsz a pályán, nézz alaposan körül minden irányba!

6. Megállás a pályán

A pálya szélén állj meg, jól belátható helyen!

7. Gyalogos közlekedés

A feljutáshoz és lesétálásához csak a pálya szélét használd!

8. Táblák jelentése

Tartsd be a pályaüzemeltető által hozott szabályokat!

9. Segítségnyújtás

Ha balesetet látsz, nyújts segítséget!

10. Azonosítás

Mindig legyen nálad fényképes igazolvány!

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök. Jól állunk, de a csata még nyílt – mondta, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A választások tétje az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”. Cikkünket frissítjük!

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×