Infostart.hu
eur:
379.28
usd:
321.63
bux:
131154.59
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Meglepő adatok a gyerekekről

Meglepő adatok a gyerekekről

A 20 év alatti fiatalok jól felszereltnek számítanak a kommunikációs eszközök terén. Több mint harmaduknak saját tévéje, szinte minden második fiatalnak saját számítógépe/laptopja, illetve 73 százalékuknak táblagépe van – derül ki a Kutatópont által végzett 2000 fős kutatásból.

A Kutatópont által végzett felmérésben szülőket kérdeztek meg a gyerekeik médiafogyasztási szokásairól. A válaszokból meglepő eredmény született: a 20 év alatt gyerekek 73 százalékának tabletje, 43 százalékának laptopja, illetve 35 százalékának van saját televíziója.

A felmérésből az is kiderült, hogy a tévénézést már 3 éves korban elkezdik, illetve a 6 év alatti gyerekek 15 százalékának tévéje is van.

A fiatalok elsődlegesen a tévét nézik, második helyre szorult az internet használata, nyomtatott sajtót pedig szinte alig vesznek a kezükbe. A Kutatópont azt is megkérdezte, hogy a szülők milyenen módon kontrollálják azt, hogy a gyerekük mit nézhet. A válaszokból az derült ki, hogy

a háztartások 67 százalékában nem használnak szűrőprogramot.

„Kevésbé jellemző sajnos az, hogy a szülők a gyerekekkel néznének együtt médiatartalmakat és utána átbeszélnék” – mondta Rabcsánszki Laura médiakutatási igazgató az InfoRádiónak, majd hozzátette, hogy a magyar szülőkre inkább az a jellemző, hogy ajánlások, illetve a korosztály szerinti besorolások alapján engedik a gyerekeiket a képernyők elé. Jelenleg a szülők 10 százaléka használ bármilyen szűrőprogramot, illetve 18 százaléka inkább az idősávok alapján dönt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszol. Tartson velünk percről percre!

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×