Infostart.hu
eur:
381.82
usd:
322.3
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Eredményes volt az elhízás elleni gyerekprogram

Eredményes volt az elhízás elleni gyerekprogram

Eredményes volt a gyermekkori elhízást visszaszorító három éves tesztprogram - mondta az InfoRádiónak a projekt szakmai hátterét biztosító Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. A részletekről szólva közölte: Dunaharasztiban a gyerekek és a szülők számára is foglalkozásokat tartottak az egészséges táplálkozásról, így a program végére hét százalékkal csökkent a vizsgált korosztályban a túlsúlyosak száma.

Eredményes volt az elhízás elleni gyerekprogram

2014 szeptemberében indult program idén június 11-én ér véget, amelyben háromezer gyermek vett részt Dunaharasztiban – mondta el a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. Kubányi Jolán hozzátette, az első mérésen több mint 1400 6-12 éves gyermek testsúlyát és testmagasságát tekintve 26,5 százalékuk bizonyult túlsúlyosnak és elhízottnak. A program befejezésekor a mérések azt mutatják, hogy 19,5-ra, azaz

hét százalékkal csökkent a túlsúly és az elhízás

– tette hozzá a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

„Ez nemzetközi szinten is jó eredmény.”

A magyarországi program kulcseleme az volt, hogy minden gyerekhez próbált szólni – hangsúlyozta Kubányi Jolán. Hozzátette, a többi országban, ahol a projekt működik, egy korosztályt emelnek csak ki. A célkitűzések között a közösségépítés is szerepelt – fűzte hozzá a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

„A szakembereink három éven keresztül az óvodától kezdve a gimnáziumig oktatták a gyerekeket és a szüleiket az egészséges táplálkozásra.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.

Busásabb szervizdíj az éttermekben, mentőövet kapnak a vendéglátósok

Országos szintű likviditási mentőövet dob a kormány a vendéglátóipari szektornak. A Magyar Közlönyben megjelent NGM-rendelet értelmében az éttermek havi árbevételük akár 20 százalékát is felszolgálási díjnak minősíthetik – ráadásul ehhez az összegnek már meg sem kell jelennie külön tételként a vendégek számláján.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa pénteken rendkívüli ülést tartott az ukrajnai energetikai létesítmények elleni orosz támadások nukleáris kockázatairól - számol be az AP. A lengyel hatóságok a szombatra virradó éjjel ideiglenesen lezárták a légteret a lengyel-belarusz határ északi szakaszán, miután azonosítatlan tárgyakat, feltehetően Belaruszból érkező csempészballonokat észleltek a térségben - számol be a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×