Infostart.hu
eur:
381.94
usd:
327.88
bux:
109169.25
2025. december 5. péntek Vilma
Új funkciókkal bővült a Google Térkép

Új funkciókkal bővült a Google Térkép

Már Magyarországon is elérhetők a gigacég újításai.

Már Magyarországon is elérhető a valós idejű helyszín-megosztás, ami a Google Térkép alkalmazáson keresztül működik.

A "Helyszín megosztása" gombbal aktiválhatjuk a funkciót, és itt választhatjuk ki, hogy kivel szeretnénk megosztani tartózkodási helyünket. Ezután megjelenik a helyzetünk a másik félnél, és mi is élőben követhetjük ismerősünk útját. Emellett akár linken is megoszthatjuk, hogy merre járunk.

A helyszín-megosztást nemcsak simán kikapcsolni lehet, hanem egy előre beállított időpontban magától is leállhat.

A Google Térkép új funkciója a cég szerint biztonságot adhat, ha például úgy érezzük, hogy veszélyben vagyunk út közben, mert akkor valós időben megoszthatjuk útvonalunkat ismerőseinkkel, akik végigkövethetik, hogy épségben eljutunk-e az úti célunkig. Emellett előnyös lehet baráti társaságok esetében is, amelynek tagjai üzenet helyett egyszerűen csak megosztják, hogy ki merre jár, és mennyi időre van a megbeszélt találkozóhelytől.

A Google nemrég aktiválta azt a funkciót, amellyel kedvenc helyeinket is elmenthetjük egy listára és meg is oszthatjuk ismerőseinkkel, de kívánságlistát is létrehozhatunk és bővíthetünk minden alkalommal, amikor olyan helyet találunk, ahova később biztos visszamennénk. 

Címlapról ajánljuk
A szuperkomputer nem bízik Lionel Messiben?
Este sorsolás!

A szuperkomputer nem bízik Lionel Messiben?

Pénteken, magyar idő szerint 18 órától rendezik a washingtoni John F. Kennedy Centerben a 2026-os labdarúgó-világbajnokság sorsolását. Az Opta elemző cég elkészítette esélylatolgatását: kiderült, matematikai képletek alapján mely válogatottak számítanak favoritnak. Ennek alapján (is) nagy biztonsággal megállapítható: európai vagy dél-amerikai győztest avatnak majd.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×