Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Széll Tamás éttermet nyit, és szakít a Bocuse dOrral

Széll Tamás éttermet nyit, és szakít a Bocuse d'Orral

Széll Tamás negyedik lett a Bocuse d'Or világdöntőjén. A sztárséf szerint a következő világdöntőn a magyar csapat dobogós lehet, ő maga azonban nem tervez több versenyzést. Ehelyett saját éttermet nyit a jövőben, bisztrója február végétől várja a vendégeket - mondta a Pénzcentrumnak adott interjújában.

Nem indul több Bocuse d'Or-szakácsversenyen Széll Tamás, mert már másra szeretne koncentrálni. Februárban a Hold utcai piacon nyit egy bisztrót, de távolabbi terveiben szerepel egy fine dining étterem megnyitása is. 

A Bocuse d'Or pontozási rendszerét összetettnek és igazságosnak tartja, ezért egyetért a zsűri döntésével. "Úgy érzem, hogy a csapatommal 150-200 százalékot tudtunk nyújtani, de volt három olyan csapat, aki picivel jobbat főzött. Ennyi" - mondta a Pénzcentrumnak.

Az új bisztrójában magyar konyhát vezet majd minőségi magyar alapanyagokból, és hisz abban, hogy a Hold utca két éven belül nagyon jó gasztropiac lesz, és ennek ő is szeretne részese lenni. Nem árulta el, hogy melyik a kedvenc étterme, de úgy látja, gombamód szaporodnak az olyan éttermek Magyarországon, amelyek próbálnak kiszabadulni a szürke beidegződésekből.

A vendéglátós szakemberek elvándorlásáról azt mondta, azért mennek külföldre dolgozni a szakemberek, mert többet akarnak keresni, ezért színvonalas vendéglátóhelyekre van szükség a fővárosban és vidéken is, amelyek képesek kitermelni a versenyképes fizetést. Ehhez azonban fizetőképes kereslet is kell, ami csak magyar pénztárcára alapozva szerinte gyakorlatilag lehetetlen.

Nem szereti, ha ezt mondják,  hogy Magyarország most már felkerült a világ gasztrotérképére, mert szerinte csak az igaz, hogy a legjobb úton van, mert a magyar konyha keresi a valós helyét, és méri fel az állapotát, ami azt jelenti, hogy a szakácsok és a fogyasztók közül is egyre többen minőségi váltásra törekszenek. Azonban főleg a hozzánk látogató turisták nyitottak, ők keresik a minőségi magyar gasztronómiát, a magyarok viszont kevésbé, ők még picit óvatosabbak.

"A csúcsgasztronómia úgy működik, mint egy piramis, aminek a csúcsán vannak a topéttermek, a legalján pedig akár a közétkeztetés. A kellő alapanyag-ismerettel és technológiai tudással felvértezett szakácsok újításai először leszivárognak a kisvendéglői szintre, majd az otthonok konyháiba is, innen pedig a közétkeztetésbe, feltéve, hogy eléri a megfelelő szintet ezeknek az éttermeknek az alapanyag-ellátottsága. Ez évtizedekig eltarthat" - mondta Széll Tamás az interjúban.

Címlapról ajánljuk
Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Pályafutása során először Csikós Zsóka lett az év magyar női kajakosa. Bár az idei évnek úgy vágott neki, hogy a világjátékokra akar kijutni, végül nem a maratoni számokban, hanem a rövidebb távokon halmozta az Eb- és vb-érmeket. A Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzője az InfoRádióban azt mondta: korábban nem mindig értette, miért van akkora mizéria a csapathajók összeállításánál, jövőre azonban már párosban és/vagy négyesben is szerepelne.

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×