eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél
Miből tudhatjuk, hogy szorong a gyerek az iskola miatt?

Miből tudhatjuk, hogy szorong a gyerek az iskola miatt?

Több jele is lehet annak, ha gyermekünk szorong az iskolai kihívások miatt - mondta az InfoRádió Aréna című műsorának nyilatkozó klinikai szakpszichológus.

Ha a gyermek az ismeretlen helyzetektől kialakuló félelmében néhány napig pityereg iskolakezdéskor reggelente, az belefér – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában K. Németh Margit klinikai szakpszichológus.

A másik része az, amikor a gyerek már eleve úgy megy az iskolába, hogy már korábban sokat ijesztgettük azzal, hogy na majd az iskolában megtanulod, meg majd ott nem lehet így, és ha ez nem sikerül neki, akkor nagyon megrémül a kisgyerek és ez növeli a szorongását. Vagy maradjunk annál a gyereknél, akit már egész nyáron az iskolára treníroztak és már megtanulták vele a fél olvasókönyvet és mégsem éri el azt a sikert, amit ettől várnak. Nyilván ennek a kisgyereknek a szorongása is hatványozódni fog, hiszen úgy érzi, hogy nem tud teljesíteni” - fogalmazott K. Németh Margit.

A klinikai szakpszichológus szerint nem kell, hogy az iskolakezdés probléma legyen, hiszen évszázadok óta természetes dolog, hogy 6-7 éves korban iskolába mennek a gyerekek. Véleménye szerint gyakran a szülők csinálnak ebből problémát.

„Mert elkezdődik egy teljesítményszorongás elsősorban a szülők részéről, és ez ráragad a gyerekekre is. Ma már ott elkezdődik ez a szorongás, hogy melyik iskolába, milyen módszerrel tanító, milyen plusz tudásanyagot biztosító iskolába menjen a gyerek, és hogyan fog teljesíteni. Így egy olyan előrevetített félelem van már a szülőkben amiatt, hogy minden tökéletes legyen és hogy vajon minden tökéletes lesz-e, hogy ez egy nagyon erőteljes szorongást okozhat”

- mondta K. Németh Margit.

De kialakulhat szorongás azoknál a gyerekeknél is, akik korábban örömmel jártak az iskolába – tette hozzá a klinikai szakpszichológus.

„Jellemző tünet, hogy sírdogál reggelente, nem akar elindulni, megjelenhet a hasfájás, hasmenés, fejfájás. Az is előfordul, hogy fölszökik a láza a gyereknek, és kiderül, hogy délelőtt 11-kor már semmiféle magas lázról nem beszélhetünk. Ilyen esetekben azért érdemes végiggondolni, hogy mi lehet a háttérben vagy utánajárni” - tanácsolta K. Németh Margit.

A szorongások okának kiderítésében a szülők leginkább gyermekükkel ápolt kapcsolatukra támaszkodhatnak. Fontos, hogy a gyermek őszintén el merje mondani, hogy mi történt, ne csak eredményeiről, hanem érzéseiről is beszélgessenek vele szülei – tette hozzá a klinikai szakpszichológus.

A pszichológus úgy vélte, hogy elsősorban a körzetes iskolát kell megcélozni, ugyanis a gyerek kapcsolatépítése nagyon fontos ebben az időszakban. Ugyanakkor – mint mondta K. Németh Margit – a szülők sokszor olyan intézményt választanak, ami már valami pluszt ad a 6-7 éves gyermeküknek.

„A szülők vágyai jelennek meg ezekben a választásokban, és egyáltalán nem biztos, hogy a gyerek is alkalmas erre, vagy meg tudja ugyanis azt a szintet, amit mondjuk a kerület legjobb iskolájába való bekerülés jelent egy hat vagy hét éves gyerek számára”

- hangsúlyozta K. Németh Margit.

A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy léteznek már úgynevezett iskolanyitogató napok, amikor az iskolával és a leendő osztálytársakkal is meg lehet ismerkedni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×