Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.93
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Unsplash.com

Rettenetes zuhanás a szakadékba, de sok a túlélő utas

Hegyoldalon vezető útról folyóvölgybe esett egy utasokkal teli helyközi autóbusz hétfő hajnalban Nepálban, a járművön lévő 44 ember közül 19-en életüket vesztették, 25-en pedig megsérültek - közölték a nepáli hatóságok.

A rendőrség közlése szerint a halálos áldozatok között egy 24 éves brit állampolgár is van, a sérültek között pedig egy új-zélandi és legkevesebb egy kínai.

A járat Pokhara üdülővárosból tartott Katmanduba, amikor kevéssel éjfél után a fővárostól 80 kilométerre nyugatra eddig ismeretlen okból letért az útról, és a hegyoldalon maga körül többször átfordulva a 200 méter mélyen kanyargó Trisuli folyó partjára zuhant.

A hatóságoknak egyelőre kilenc halálos áldozatot sikerült azonosítaniuk a 19-ből. A sérülteket mind katmandui kórházakba szállították.

Kína katmandui nagykövetsége korábban azt közölte, hogy egy másik kínai állampolgár is lehetett a buszon.

Nepálban gyakoriak a buszbalesetek, főként az utak és a járművek rossz állapota miatt.

Két évvel ezelőtt egy földcsuszamlás miatt szintén a gyors folyású Trisuliba zuhant két autóbusz 65 utassal. A tragikus balesetben a legtöbb utas holttestét megtalálták, de több embert azóta is eltűntként tartanak nyilván. Az egyik busz roncsait idén találták meg mélyen a folyómeder üledékébe temetve.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×