Infostart.hu
eur:
380.83
usd:
322.33
bux:
130284.26
2026. február 3. kedd Balázs

A helyi közösségek felől támadják a gyermekkori elhízást

Több ezer gyermeket vont be a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége az elhízás elleni programjába. A GYERE Program az önkormányzatokon keresztül az összes gyereket igyekszik elérni - mondta az InfoRádióban a szervezet elnöke.

„Dunaharasztiban kezdtük el a hároméves a programot, ott 2017-ben fejezzük be, 2015-ben Szerencsen indultunk el” - mondta Kubányi Jolán.

A programról a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke elmondta, minden városban dietetikusok, táplálkozástudományi szakemberek tanítják az egészséges étkezésre a 0-18 éves korú gyerekeket és rajtuk keresztül mindenkit, különös tekintettel a szülőket.

„Jó pár hónapon keresztül bemutatkozás zajlik, elmegyünk minden intézménybe, elmondjuk, miről szól a projekt, mit szeretnénk csinálni. Szülői értekezleteken pedig a szülőket tájékoztatjuk” - mondta a dietetikusok szövetségének elnöke.

Kubányi Jolán hozzátette, a program kezdetén a 6-12 éves korcsoportba tartozó gyerekek testsúlyát, magasságát megmérik, amit a településekhez viszonyítva is összehasonlítanak. A program végén ismét megmérik az akkori 6-12 éveseket, akik már részt vettek a programban, hogy a hatékonyságát lehessen látni. A program tematikájáról a Magyar Dietetikusok Szövetsége elmondta, az egészséges táplálkozásról alkotott üzeneteket részenként, a gyerekek életkorának megfelelően, más-más gyakorlattal adják át.

„A tanároknak, óvodapedagógusoknak segéd, a szülőknek pedig tájékoztatóanyag is készül. (...) A projekt kezdetén az önkormányzattal kötünk egy együttműködést, hogy minden gyereket bevonjunk a programba” - fűzte hozzá Kubányi Jolán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Beindult a techcégeknél az eladási hullám, egyre nagyobbak a veszteségek

Beindult a techcégeknél az eladási hullám, egyre nagyobbak a veszteségek

Elsősorban a második negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai és az amerikai kamatpálya alakulásával kapcsolatos várakozások, valamint az arany és az ezüst látványos korrekciója befolyásolják a tőzsdei hangulatot. Ázsiában jó hangulatban telt a nap, Európában hangulatromlás volt a tőzsdéken, az amerikai tőzsdéken pedig beindult a techszektornál egy eladási hullám. A nemesfémeknél markáns felpattanást láthatunk. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×