Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
315.99
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Egyre több gyerek sérül meg a ráeső tévékészüléktől

A leeső tévékészülékek miatt az elmúlt két évtizedben 200 ezer amerikai gyerek került kórházba. Kutatók az ilyen típusú, néha végzetesnek bizonyuló balesetek riasztóan emelkedő számára figyelmeztettek egy tanulmányban.

Az orvosok és biztonsági szakemberek szerint a szülőknek nagyobb körültekintéssel kell elhelyezniük a tévékészülékeket az olyan bútorok tetején, amelyekre a kisebb gyerekek megpróbálhatnak felmászni, különösen a nehezebb, régi típusú televíziókat.

A legtöbb tévé okozta sérülést 5 éven aluli apróságok szenvedik el, leggyakrabban fejük és nyakuk sérül, nem ritka az agyrázkódás. Az esetek számának növekedése fokozott aggodalomra ad okot - hangsúlyozta Gary Smith traumatológus, a Gyermeksérüléseket Megelőző Szövetség (CIPA) elnöke.

A tévésérülésekről szóló tanulmányt a Pediatrics című orvosi folyóirat hétfői száma közölte.

A kutatás feltárta, hogy 2011-ben 12 ezer 300 gyermek került sürgősségi osztályra televízió okozta sérülésekkel, míg 1990-ben mindössze 5455 ilyen esetet jegyeztek fel. A baleseti ráta 1990-es szintje, amikor tízezer 17 éven aluli gyerekre 0,85 sérülés esett, 2011-re megduplázódott, és 10 ezer gyermekre már 1,66 baleset jut.

A vizsgálat szerint az elmúlt két évtizedben 215 gyermek halt meg tévés balesetek következtében. Idén január óta a hírekben szereplő esetek alapján hat kisgyermek halált okozta az Egyesült Államokban a rázuhanó tévé.

Az amerikai fogyasztóvédelmi bizottság szakemberei szerint az elszaporodó balesetek mögött az is állhat, hogy a modern, lapos képernyős készülékek elterjedésével a régi, nagydobozos, nehéz masinákat tárolásukra alkalmatlan, kevéssé biztonságos bútordarabon helyezik el a szülők.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×