Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
315.55
bux:
149702.12
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

A britek megőrülnek a magyar látványszínházért

Bejutott a Britain's Got Talent brit televíziós tehetségkutató vetélkedősorozat jövő heti döntőjébe a szombati utolsó elődöntőn a magyar Attraction látványszínház, amely jó ideje a londoni fogadóirodák és a brit sajtó favoritja az egész idei mezőnyön belül.

Az ITV kereskedelmi televízió élőben sugárzott, másfél órás szombat esti utolsó válogatóján kilenc előadó, illetve együttes indult a jövő szombati döntő még kiadó két helyéért, és a mezőnyből a magyar társulat kapta a legtöbb nézői szavazatot.

Az Attraction árnyjátékra épített, megindító előadását - amely a rendelkezésre álló néhány percben egy ember életét járta végig, bemutatva a fiúgyermek felcseperedését, végső búcsúját a betegség által elragadott édesanyjától, a szerelem megtalálását, majd gyermekük megszületését - egetverő ováció fogadta, és a négytagú zsűri is szinte példátlan módon állva tapsolt a produkció végén.

A társulat technikája egy fényvetítőre, egy vetítőernyőre és a táncosok által bravúros koreográfiával kialakított árnyképekre alapszik.

A zsűri két női tagja, Alesha Dixon és Amanda Holden a szombat esti előadás után sírva fakadt, sőt Holden állította, hogy Simon Cowell, a show producere és első számú ítésze - aki enyhén szólva sem érzelmességéről, annál inkább csípős, néha már-már durva kritikai megjegyzéseiről közismert - titokban szintén megkönnyezte a látottakat.

Cowell természetesen ezt tagadta, viszont értékelésében közölte, hogy őt is magával ragadta az Attraction előadása. "Tisztában vagyok vele, hogy címe szerint brit tehetségkutatóról van szó, és önök nem britek, de abszolút megtiszteltetésnek veszem, hogy ezt a műsort választották tehetségük bemutatására (...) őszintén mondom, kiváltságnak tekintem, hogy a show történetének egyik legbámulatosabb produkcióját láthattuk" - fogalmazott a világhírű producer.

David Walliams színész és televíziós személyiség, a zsűri másik férfi tagja az előadás után kijelentette: a produkció "a legcsodálatosabbak egyike volt, amit láthattunk, nemcsak ebben a műsorban, hanem a szórakoztató műfaj egészét tekintve is".

Az egy órával későbbi, éjszakába nyúló eredményhirdetés előtt mindehhez hozzátette: az ő megítélése szerint egyértelműen a magyar együttes volt az elmúlt hét elődöntő-sorozatának sztárja.

A könnyeit Walliams kölcsönkért zsebkendőjével törölgető Alesha Dixon énekesnő a produkció után csak annyit tudott mondani, hogy "kész, ennyi.. Önökről eddig mindenki csak azt kérdezte, hogy mikor jön már az az árnyékszínház, ám mostantól mindenki ismeri az Attraction nevet is. Hihetetlen volt."

A szintén könnyeivel küszködő Amanda Holden szerint az egészben az a különleges, hogy egy ennyire egyszerű ötletre épülő produkció másodpercek alatt mennyire szíven tudja ütni az embert. A színésznő kijelentette: nem gondolta volna, hogy az Attraction képes lesz felülmúlni az első nyilvános válogatón nyújtott teljesítményét, de ez mégis sikerült. "Teljesen felkavartak bennünket" - tette hozzá.

A kilences szombat esti mezőnyből a nézők telefonos voksai alapján először a kiesőket jelentették be egymás után; végül hárman maradtak állva, az Attraction mellett Jordan O'Keefe 17 éves északír énekes és Steven Hewlett hasbeszélőművész.

Az eredeti menetrend szerint a második döntőst a zsűri választotta volna ki. Az ítészek azonban nem jutottak dűlőre O'Keefe és Hewlett között - mindketten két-két voksot kaptak a négytagú zsűritől - , így kettőjük közül is a közönségszavazatok döntöttek, mégpedig O'Keefe döntőbe jutása mellett.

A londoni fogadóirodák körében messze a magyar társulat a jövő szombati döntő favoritja.

Az egyik legnagyobb fogadóhálózat, a Ladbrokes vasárnap hajnalban az összes induló közül a magyar társulat győzelmét kínálta játékra listavezetőként, 4/9-es nyereményesélyt kiírva az Attraction döntőbeli diadalára. Ez azt jelenti, hogy aki erre a tétre tesz fel 100 fontot, és fogadása bejön, a jutalékok és egyéb járulékok levonása után hozzávetőleg mindössze 144 font nyereményre számíthat.

A Ladbrokes esélylistájának második helyezettje, a Richard & Adam énekes duó is messze lemaradva, 7/1-es nyereményeséllyel követi a magyarokat. Az esélyek megítélésbeli különbségét jelzi, hogy aki az ő győzelmükre tesz fel 100 fontot, helyes tipp esetén 800 fontot kasszírozhat a jelenlegi kiírás alapján.

Címlapról ajánljuk
Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség
cikkünk frissül

Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson, az eredmény kihirdetésekor a Mi Hazánk képviselői sem voltak jelen a teremben. A titkos szavazáson a 199 képviselőből 140 igen voks volt (minden bizonnyal a tiszás képviselők), 6 nem (minden bizonnyal a mi hazánkosok), 53-an nem vettek részt a voksoláson. Baka András már le is tette az államfői esküt.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Kedden 14 órától választ köztársasági elnököt az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként. Az egyetlen hivatalos jelölt Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, akit a Tisza-frakció ajánlott – a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk nem vesz részt a szavazáson, ez azonban a voksolás eredményességét nem befolyásolja. A délelőtt a zárószavazásokkal telt: a Ház elfogadta többek között az egészségügyi adatkezelési csomagot, a köznevelési törvénymódosítást, a közpénzügyi reformokhoz kapcsolódó államháztartási szabályokat, a 2026-os költségvetés módosítását és a rendészeti feladatellátás átalakítását. Ezt követően indult a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslat rendkívüli eljárásrendben zajló vitája. Közben két nagy uniós forrásokat érintő hír is érkezett: az MFB átláthatósági okokból kizárta az OPUS TITÁSZ-t az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, csütörtökön pedig az Alkotmánybíróság tárgyalja a Fidesz–KDNP indítványát, amely a forrásokhoz való hozzáférést biztosító reformcsomag kulcstörvényét támadja. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×