Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Mit vállalnak az apák az iskolával kapcsolatos feladatokból?

Nagyrészt az anyákra hárul az iskolával kapcsolatos valamennyi feladat: az iskolakeresés, az iskolaszerek megvásárlása, a tanulás, a különórák és a gyerekek iskolába kísérése is - derül ki egy felmérésből, amely interneten, két szakértő bevonásával, valamint négy kutatóintézet adatainak felhasználásával készült.

A megfelelő iskola keresése 24,8 százalék szerint "kizárólag az anya", 24 százalék szerint "jellemzően az anya" feladata, a válaszadók mindössze 1,6 százaléka véli úgy, hogy ez "jellemzően", vagy "kizárólag" az apa dolga lenne.

A tanszerek és iskolaszerek megvásárlása a válaszadók 65 százalékánál a nőkre hárul, 32 százalék szerint mindkét szülő megteszi, önállóan az apák 1,6 százaléka. A megkérdezettek 48 százaléka szerint tanévzárón és egyéb iskolai rendezvényeken főként a nők vesznek részt, mindkét szülőre a megkérdezettek 43,2 százaléka esetében. A szülői értekezleten 73 százalék szerint az édesanyák, közel 21 százalék szerint a két szülő együtt vesz részt, míg egyedül az apák 3,2 százaléka jelenik meg.

Reggel a gyerekeket a nők viszik iskolába a válaszadók 44 százalékánál, 28 százalék szerint a két szülő egyformán részt vállal, 13,6 százalék szerint jellemzően az apa vállalja a feladatot. A tanítás végén az anyák mennek 54 százalékban a gyerekért, a két szülő egyformán 23,2 százalékban, jellemzően az apa 6,4 százalékban. A különórák szervezését az anyák 62 százaléka végzi, kizárólagosan az apák 2,4 százaléka. A felmérésben részt vevő nők 66 százaléka a leckék kikérdezését is beilleszti napirendjébe.

Mindezek ellenére a válaszadó férfiak 41,66 százaléka úgy véli, közepesen vesz részt az iskolával kapcsolatos feladatok ellátásában, amivel jellemzően (54,16 százalékban) elégedettek is. A megkérdezett nők csaknem 90 százaléka gondolja úgy, hogy "nagy" és "nagyon nagy" mértékben az anyákra hárulnak az iskolával kapcsolatos tevékenységek. A férfiak és nők közel 65 százaléka szerint az anyának "nagy" és "nagyon nagy" mértékben részt kell vennie az iskolai teendőkben. A megkérdezettek felénél ezekben a tevékenységekben egyáltalán nem segít a nagyszülő, 43 százalék szerint nem is feladata.

Farkas Luca klinikai szakpszichológus, a Vadaskert Alapítvány családterápiás szakértője úgy véli, hogy a teljesítménnyel kapcsolatos követelményeket inkább a szülők képviselik, és szerinte ez így is van rendjén. Péley Bernadette, a PTE BTK Pszichológiai Intézet kutatója úgy látja, hogy már több generációra visszamenőleg kicsi a közvetlen, napi szintű nagyszülői szerepvállalás, nemcsak az iskolával kapcsolatos feladatok, hanem a teljes gyereknevelés terén is.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×