Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

APEH: a rendkívüli időjárás indokolhatja a késedelmes bevallást

Az időjárási körülmények által előidézett okok miatt előfordulhat, hogy az adózó nem tud határidőben eleget tenni adóbevallási, vagy befizetési kötelezettségének, ilyenkor az adóhatóság kérelemre határidőben teljesítettnek tekintheti a kötelezettséget.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzése Hivatal (APEH) kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az indokolt igazolási kérelem benyújtása az akadály elhárultát követően a bevallás benyújtásával, illetve befizetéssel egyidejűleg tehető meg. Az elektronikus úton benyújtott bevallások esetén az igazolási kérelmet papír alapon kell eljuttatni az adóhatósághoz.

A kimentés által az adózó olyan helyzetbe kerül, mintha a kötelezettségét határidőben teljesítette volna. Ebben az esetben a késedelmes teljesítés miatti szankció kiszabásától az adóhatóság eltekint.

Mivel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kihirdetett veszélyhelyzet áll fenn, ezért a térségben a természeti körülmények által akadályoztatott ügyfél részéről nem szükséges részletes indoklás az igazolási kérelemben, elegendő a veszélyhelyzetre való hivatkozás - hívta fel a figyelmet az APEH.

Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.

Hogyan vissza a hatalomba - történelmi Orbán-beszédre számítanak

Idén 35. alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amely a megszokottnál is nagyobb figyelemre számíthat: 17 év után először vesz részt a Fidesz ellenzéki szereplőként a rendezvényen, Orbán Viktor pedig mandátum nélkül, választási vereséget követően áll színpadra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Az orosz hatóságok szombati tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán nagyszabású ukrán dróntámadás érte Szentpétervárt és a környező Leningrádi területet. A beszámolók alapján a csapások egy jelentős olajexportot bonyolító balti-tengeri kikötőt is érintettek. Orosz források a védelmi minisztériumra hivatkozva arról írnak, hogy Oroszország kész átadni Ukrajnának az elesett katonák holttestét Kosztyantinyivkánál, és ennek érdekében ideiglenes tűzszünetet javasol a városban – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×