Infostart.hu
eur:
354.59
usd:
310.16
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Kevés az esély arra, hogy a vén óriás gyökeret ereszt

Kidöntötte egy vihar Japán legidősebb fáját; Oicso, "a vén óriás" nagyjából ezeréves, harminc méter magas és hét méter széles volt, és egy sintó szentély mellett állt Kamakura városában. Egy 17 méteres darabját megpróbálták újra elültetni. A rendkívüli akciót élőben közvetítette a japán állami televízió, miközben több ezer hívő imádkozott a hatalmas páfrányfenyőért. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő szerint kicsi az esély arra, hogy a fa újra gyökeret eresszen.

Elérheti a harminc-negyven méteres magasságot, és nem ritka, hogy ezer évnél is tovább él a páfrányfenyő, latin nevén a Gingko biloba, aminek egy példánya, Japán legidősebb fája kidőlt egy múlt heti viharban.

Oicsót, azaz vén óriást, amely az ősi Kamakura város jelképének tartott sintó szentélyben állt, megpróbálják megmenteni: a középső részéből kifűrészeltek egy 17 tonnás darabot, és újra elültették, azt remélve, hogy újra gyökeret ereszt.

Rácz István dendrológus szerint azonban erre igen kicsi az esély. A Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa elmondta: a páfrányfenyő képes arra, hogy tősarjakat hozzon és megújuljon, de igen nehéz elképzelni, hogy a törzs darabjából új fa képződjön.

Az Oicsó, bár kétségtelen, hogy nagyon öreg, egyáltalán nem a legidősebb fa a Földön: ez a cím a Prométheusz nevű, több mint 4 ezer éves simatűjű szálkásfenyőt illeti, amely Nevada államban él, de áll több másik, 3 ezer évnél idősebb mamutfenyő is - magyarázta Rácz István.

Tasmaniában található azonban egy ezeknél is különlegesebb fa, sarjtelep, amely akár 11 ezer éves is lehet - fűzte hozzá a szakértő.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×