Infostart.hu
eur:
355.59
usd:
311.73
bux:
140273.45
2026. július 2. csütörtök Ottó

A cigaretta után a mobilokra is figyelmeztetés kerülhet: árt az egészségnek

Az Egyesült Államokban a jövőben a mobiltelefon gyártókat is köteleznék arra, hogy a cigaretta dobozokon találhatóhoz hasonló figyelmeztetéseket helyezzenek el a készüléken, felhívva a figyelmet a telefonok egészségkárosító hatására.

Az amerikai Maine állam törvényhozói arról javaslatról nyitottak vitát, hogy a jövőben minden, az állam területén forgalomba kerülő mobilkészülékre, az egészségügyi kockázatokra vonatkozó, figyelmeztető feliratokat helyeztessenek el a gyártókkal.

A penzcentrum.hu beszámolója szerint mindenképp szerepelnie kellene a figyelmeztetésekben, hogy az eszközök által kibocsátott radioaktív sugarak agyrákot okozhatnak, továbbá, hogy gyerekek, illetve terhes nők számára különösen veszélyes lehet, ha túl közel tartják a fejükhöz a készüléket.

A vita természetesen nem új keletű, hiszen már évek óta végeznek kutatásokat a mobilkészülékek egészségkárosító hatásairól, azonban eddig sem az Egészségügyi Világszervezet (WHO), sem egyetlen rákkutató intézet nem tudott egyértelmű bizonyítékot szolgáltatni arra vonatkozólag, hogy a telefonhasználat és a rákos megbetegedések között összefüggés állna fönn.

Egyes szakértők azonban úgy vélik, ezek a kutatások a gyártók oldalán állnak, hiszen az iparág által nem finanszírozott vizsgálatok jóval gyakrabban jutnak olyan következtetésekre, mely szerint a mobiltelefon használat igenis kihat az emberi szervezetre.

Egyes országokban - Finnországban, Franciaországban vagy Izraelben - már évek óta használati utasítást mellékelnek a telefonokhoz, másutt most készülnek bevezetni hasonló rendelkezéseket, a gyártókra hárítva a felelősséget, hogy a használókat megfelelően tájékoztassák a kockázatokról.

Most akkor káros, vagy sem?

Otthon, illetve a munkahelyeken az embert érő egyik legnagyobb elektromágneses sugárforrás a mobiltelefon. Használatuk közben az abból kijövő rádiófrekvencia (RF) sugárzás meghaladja egy FM rádióét. Természetesen az iparág képviselői szerint ez a sugárzás még mindig jóval gyengébb annál, amennyi az emberi szervezetben található molekulák módosításához, illetve rákos elváltozások szükséges, amit az USA rákkutató intézete (National Cancer Institute) is megerősített egy 2008-as kongresszuson.

Persze a kutatók messze nem jutottak konszenzusra a kérdést illetően, hiszen számos egyéb kísérlet az ellenkezőjére jutott: egy 1995-ös kutatás során például azokon a patkányokon, melyeket két órán keresztül RF sugárzásnak tettek ki, már tapasztaltak agykárosodást, amely később rákhoz is vezethet. Ezeket az eredményeket azonban nem sikerült más kutatóknak is megismételniük ahhoz, hogy tudományos eredményként értékelhető legyen.

Ha ugyanis az RF sugárzás valóban rákhoz vezet, ezt az összefüggést ki kell tudni mutatni a mobilhasználók több évig tartó megfigyelése után, amit azonban az epidemiológiai vizsgálatok nem tudtak igazolni, így a dán rákkutató intézet (DCS) 2007-ben, mintegy 421 ezer mobiltelefon használó körében végzett vizsgálata sem, amit természetesen a cégek úgy kommunikáltak, hogy a használat ezek szerint teljesen ártalmatlan.

Persze a vizsgálatokat többen támadták, a dán kutatást például azért, mert az üzleti felhasználókat nem vonták be a vizsgálatokba, holott ők azok, akik 1982-1995 között a legkorábban kezdték intenzíven használni a maroktelefonokat, a lakosság szélesebb rétegei napi szinten ekkor még nem használták. Ráadásul több orvosi szakember szerint a lappangási idő is hosszabb lehet annál, minthogy a vizsgált periódusban annyi beteget találjanak, hogy az már egyértelmű összefüggésre engedjen következtetni.

Egyszóval a tudomány mai állása szerint nem lehet egyértelműen kijelenteni azt sem, hogy ártalmatlan, illetve azt sem, hogy rákkeltő, így azoknak, akik kételkednek a használat kockázatosságában, marad a kihangosítás, vagy a headset, hogy a készüléket minél távolabb lehessen tartani a testtől. Magyarul jobb félni, mint megijedni.

Címlapról ajánljuk
Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: több mint 520 helyen volt szükség a tűzoltók beavatkozására országszerte a viharkárok miatt, főként kidőlt fák, leszakadt ágak, villámárvizek és elöntött pincék miatt. A szóvivő arra vonatkozóan is adott pár tanácsot, hogyan vészelhető át az ítéletidő, ha éppen házon kívül ér utol minket.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
35 éves a magyar Suzuki: Esztergomból a világpiacra

35 éves a magyar Suzuki: Esztergomból a világpiacra

Idén 35 éves a Magyar Suzuki, amelynek esztergomi gyára nemcsak egy vállalat sikertörténete, hanem a rendszerváltás utáni személyautó gyártás újjáépítésének egyik meghatározó fejezete is. Az évforduló apropóján Krisztián Róberttel, a Magyar Suzuki vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk arról, miért éppen Magyarországra és Esztergomba került a Suzuki európai gyártóbázisa.  Beszélgetésünkben szóba kerültek az indulás legnagyobb kihívásai, a gyártás felfuttatásának tanulságai, valamint az, hogyan változott a vállalat szerepe a cégcsoporton belül. Kitértünk arra is, miként formálják a piacot a vevői elvárások, a szabályozás, a digitalizáció, a robotika és az európai autóipari verseny. Emellett arról is beszélgettünk, milyen jövőképet lát a Magyar Suzuki a hibrid–elektromos átmenetben, és hogyan készül egy európai gyár a mindennél erősebb piaci kihívásokra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×