Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Alvás közben szivaccsá válunk

Kanadai kutatók választ kaptak arra a kérdésre, hogy éjszaka - a nappali időszaktól eltérően - miért nem kell rendszeresen innunk, illetve felkeresnünk a mellékhelységet.

Mint kiderült, belső óránk gondoskodik arról, hogy alvás közben különösen sok hormon ürüljön a vérbe, aminek révén testünk hatékonyabban raktározza a vizet.

A szervezet vízháztartásának legfontosabb irányítóegysége a vízfelvétel és vízleadás egyensúlya. Alvás közben azonban testünk nem jut folyadékhoz, ezért ahhoz, hogy minden fontos szerv ilyenkor is ellássa feladatait, a vízveszteséget minimalizálni kell. Mindeddig azonban nem sikerült rájönni ennek mikéntjére.

Eric Trudel és Charles Bourque, a kanadai McGill Egyetem kutatói kollégáikkal együtt most megfejtették a jelenség okát. Szerintük alvás közben a víz érzékeléséért felelős idegsejtek a vazopresszin elnevezésű hormon termeléséért felelős idegsejteket fokozott működésre ösztönzik - írták a Nature Neuroscience című szaklapban a Der Standard szerint (www.derstandard.at). A vazopresszin irányítja a szervezeten belül a víz raktározását. Éjjel valószínűleg gondoskodik arról, hogy a szervezet alig veszítsen vizet.

Elképzelésüket a kutatóknak egyelőre patkányokon sikerült bizonyítaniuk. A rágcsálók agyának vékony rétegeit elszigetelték, miközben a vízérzékelésért, a vazopresszin termeléséért és a belső óráért felelős sejtek épek maradtak.

Ha a belső óra "alvás üzemmódban" ketyegett, javult a vízérzékelők és a hormontermelők közti kommunikáció. Az ébredést követően romlott ez a kapcsolat - mutatta ki a sejtek elektromos aktivitásáról tájékoztató mérés.

Mivel a patkányok éjszakai állatok, mindenképp meg kell még vizsgálni, hogy a megállapítás az emberre is érvényes-e.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×