Infostart.hu
eur:
355.55
usd:
312.35
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Megelőzik a Bajnai-féle gyed-szigort - Sorra születnek a Ratkó-dédunokák

A gyedre és a gyesre vonatkozó jogszabály módosítás közzétételét követően a Pénzcentrum azt harangozta be, hogy Ratkó-dédunokákat szülhet a Gyurcsány-gyed. Ezúttal a kormányfőváltás kapcsán átkeresztelt intézkedés előzetes hatásait vizsgálja a honlap azon keresztül, hogy az idei év első hónapjában hány gyermek született. Nem egészen két hónap múlva megérkeznek az első "Bajnai-babák", vagyis azok a kicsik, akikkel édesanyja már nem maradhat otthon három évig.

A Pénzcentrum 11 hónappal ezelőtti előrejelzésében az állt, hogy az 50-es évek abortusztilalmát bevezető egészségügyi miniszterről Ratkó-gyerekenek nevezett korosztály unokái a gyesre és a gyedre vonatkozó szigorítások következtében előbb érkezhetnek.

A Magyar Államkincstár statisztikái szerint tavaly decemberben 8 207 gyermek született Magyarországon, míg egy évvel korábban csak 6 258. Az idei év első hónapjában 7 967-en látták meg a napvilágot hazánkban, ezzel szemben 2009 januárjában csak 5 772-en születtek.

A tendencia egyértelműen arra utal, hogy fokozódott a gyermekvállalási kedv Magyarországon, ami részben a családtámogatási rendszer szigorításának is betudható.

A módosítás értelmében a 2010. május elsejét követően született gyermekekre vonatkozóan három évről kettőre szűkül a gyesre való jogosultság, a korábbi 180 napos munkaviszonyért cserébe két évig járó tgyás és gyed rendszerét - amely után egy évig még gyest is lehetett igényelni - pedig a munkaviszonyban töltött időszakra (amiből legalább egy év szükséges) maximum két évre korlátozták. Ezekből a szigorításokból nem származnak óriási költségvetési megtakarítások, mégis családok ezreinek életét nehezíthetik meg.

A honlap tavalyi számításai szerint egy dupla minimálbéren alkalmazott - várandós - munkavállaló foglalkoztatásának összköltsége 1,16 millió forintba került, amiért cserébe a dolgozó a szülést követően valamivel több, mint bruttó 2,4 millió forint tgyásra és gyedre volt jogosult. Minimálbéren az arányok hasonlóak voltak, ekkor félmillió alatti foglalkoztatási összköltség mellett a két év alatt bruttó 1,2 millió forintot fizettek ki a jogosultaknak.

Ez volt a szigorítás egyik oka, mivel a jogalkotók szerint a jövedelem-kiesés pótlását szolgáló ellátásoknak sok esetben nem volt meg a fedezete. A kismamákat többségét ugyanakkor felháborítja a kormány azon problémája, mely szerint ezekkel a feltételekkel nem érkezik annyi járulék a rendszerbe, mint amennyit később a kifizetésekre fordítanak, mivel ez más ellátások tömegérénél is így van.

2010. május 1-jén hatályba lépnek az új szabályok. Ettől kezdve a gyed-igényléshez legalább egyéves munkaviszony szükséges. A gyed továbbra is a gyermek kétéves koráig járhat, de maximum az előzetes biztosítási jogviszonnyal megegyező ideig (aki másfél évet dolgozott, annak másfél évig).

Az új rendszerben a dupla minimálbéren alkalmazott munkavállaló foglalkoztatásának összköltsége egy évre 2,27 millió forint, ami után égy év alatt bruttó 1,2 millió forint tgyásra és gyedre jogosult, ez már megfelel a jogalkotók elvárásainak. Két évre az adórendszer várható változásait figyelmen kívül hagyva ennek a duplája jön ki, vagyis az igénylők 2 év munkaviszony és 2 év járulékfizetés után lesznek ugyanannyi gyedre jogosultak, mint a módosítás előtti társaik fél éves biztosított jogviszonnyal.

Címlapról ajánljuk
Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Magyarországon Európán belül is jelentősen alacsonyabbak a gyógyszerárak, és ezért nagyon sok új gyógyszer nem kerül be a magyarországi piacra – figyelmeztetett az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. Szalóki Katalin az InfoRádióban azt mondta, azonnali beavatkozásra lenne szükség, amit főleg az amerikai árpolitika okozta globális sokkhullámok és az itthon tapasztalható kettős szorítás indokol.

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×