Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kiütötték a skót whiskyt

Három skót whiskyt és egy angolt ütött ki tajvani párlat egy brit whiskyversenyen.

Nem "kocsiswhiskyket", hanem rangos márkákat utasított maga mögé a Kavalan nevű nedű. A zsűri bekötött szemmel kortyolgatott a skóciai Leithben, ahol a viadalt tartották. A whiskyversenyt a Times of London című brit lap szervezte.

A tajvani a maximálisan elérhető 40 pontból 27 és felet kapott. Utána következett két skót, előbb a 3 éves Langs, majd King Robert, ezek már csak 22 és 20 pontot kaptak.

A negyedik helyre került az ugyancsak 3 esztendős angol St. George's 15,5 ponttal, míg a sereghajtó a skót Bruichladdich lett, amely mindössze 4,5 pontot kapott. Egy vélemény szerint ízre "nem étolaj, nem is dízel, hanem műszerolaj".

A versenyt Robert Burns XVIII. századi skót költő évenként szokásos ünneplésén tartották.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×