Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nyugtatót vettek be makói diákok - öten kórházban

Vélhetőleg kíváncsiságból nyugtatót vett be az egyik makói általános iskola több tanulója kedden; a gyerekek közül öten kerültek kórházba gyomormosásra - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Tuczakov Szilvána elmondta: eddigi információik szerint a gyógyszert az egyik diák vitte be kedden az iskolába. A cél az volt, hogy társaival délelőtt, a tanintézmény közelében kipróbálják. Elmondásuk szerint azért ettek belőle, mert azt hallották, hogy attól jól el lehet lazulni. Volt, aki több szemet is bevett a gyógyszerből, mely valószínűleg a Rivotril nevű erős nyugtató.

Hozzátette: a kíváncsiság eredményeként öt diákot kórházba szállított a mentő, gyomormosásra.

A makói rendőrkapitányság az eset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálja.

Dehelán Aurélia, a makói kórház orvos igazgatója az MTI-nek a gyerekek állapotáról elmondta: a gyomormosást követően, mindannyian jól vannak, infúziót kapnak, és vélhetőleg hamarosan elhagyhatják a kórházat. De, hogy mikor, az csak szerdán reggel derül ki - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×