Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

Fehérborral nem lehet védekezni az újinfluenza ellen

A kórélettannal és nefrológiával foglalkozó Rosivall László professzor bizonyos betegségek megelőzésére javasolja a mérsékelt borfogyasztást, de nem ért egyet azzal, hogy a benne lévő hatóanyagok miatt fehérbor ivással is lehet védekezni az újinfluenza ellen.

Az Inforadio.hu nemrég arról számolt be, hogy egy orvos a honlapján azt írta, az új típusú influenza ellen napi két deciliter fehérbor az ajánlott.

Csodálkoznék, ha bárki Magyarországon komolyan gondolja, hogy fehérborral lehet védekezni az influenza ellen - ezt már Rosivall László nyilatkozta az InfoRádiónak. A professzor hangsúlyozta: sokkal egészségesebb, hasznosabb, ráadásul tudományos bizonyítékok is szolgálnak arra, hogy az oltás beadásával elkerülhető a súlyos influenzafertőzés.

Természetesen a bornak vannak jótékony élettani hatásai. A borfogyasztás önmagában nem káros, ha betartjuk a szabályokat - mondta az egyetemi tanár.

Ma már tudjuk, hogy nemzetközi szakértők szerint a legtöbb betegségnél (így a magas vérnyomás, a csontritkulás vagy a daganatos megbetegedésnél) az életmódváltozás a legfontosabb, ennek pedig része lehet a mérsékelt borfogyasztás.

Hanganyag: Sánta András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Földcsuszamlásszerű győzelem néz ki az AfD-nek Németországban, itt vannak az első adatok
Szász-Anhalt

Földcsuszamlásszerű győzelem néz ki az AfD-nek Németországban, itt vannak az első adatok

Történelmi léptékű győzelmet jeleznek az első exit pollok az Alternatíva Németországért (AfD) számára a vasárnapi szász-anhalti tartományi választáson. Az ARD (Infratest dimap) felmérése 44,5, a ZDF (Forschungsgruppe Wahlen) kutatása pedig 44 százalékra teszi a párt támogatottságát. A második helyen álló, jelenleg kormányzó CDU mindkét mérés szerint mindössze 18,5 százalékot szerzett.

Európa szomorú új térképe

Az aszályok, a klímaváltozás, a vízhiány és a felmelegedés csökkentheti a mezőgazdasági hozamokat, átírhatja az ipar telephelyválasztását, az energiatermelést, a folyami szállítást, a turizmust, az ingatlanárakat, sőt még azt is, mikor dolgozunk, utazunk vagy hogyan építjük otthonainkat. Ennek európai vonatkozásairól írt elemzést Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány; a részletekről Pásztor Szabolcs kutatási igazgatót kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Ma tartományi parlamenti választást tartottak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár döntöttt az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont alatti vereséget szenvedhetett. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×