Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

Kiállítás a bűnügyi helyszínelésről

A bűnügyi helyszínelés világába vezeti be az érdeklődőket a CSI: The experience (Helyszínelők: A tapasztalat) című interaktív kiállítás szombattól a Millenáris Fogadó épületében Budapesten. Ehhez kapcsolódva a Padláson a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Bűnügyi Technikai Osztályának munkatársai is tárlaton mutatják be a helyszínelők munkáját.

A terembe belépve videós eligazítás látható, amely a három előkészített bűnügyi helyszín egyikéhez irányítja a látogatókat. A csont nélkül elnevezésű helyszínen csontvázat találhat a nyomozó, a pincérnők korán halnak című egységben halott nő fekszik a feldúlt motelszobában, az összedőlt házat megjelenítő részben pedig egy összetört autó hatolt be a szobabelsőbe.

A nyomozói jegyzetfüzet segítségével az érdeklődők megvizsgálják a bizonyítékokat, nyomokat. Ujjlenyomatokat, rovarlárvákat, virágmagvakat, DNS-mintát és töltényhüvelyeket hasonlíthatnak össze, mikroszkóppal vizsgálódhatnak, s végig nézhetik a holttestek boncolását is. A CSI sorozat szereplői és a valódi szakértők videofelvételeken magyarázzák el a többi között a keréknyomok összehasonlításával, vérfoltelemzéssel, lőfegyverek összehasonlításával kapcsolatos tudnivalókat. A lapra feljegyzett megállapítások alapján a vállalkozó kedvűek benyújthatják jelentésüket a csapat vezetőjének, Gill Grissomnak, és akkor kiderülhet, vajon jól oldották-e meg az ügyet.

A budapesti helyszínelők munkájáról lebbenti fel a fátylat a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztályának tárlata várhatóan 2010. január végéig. A szervezők kitalált bűnügyi helyszínen mutatnak be egy emberölést. A látogatók 2-3 perces rövidfilmeken, igazságügyi szakértők tolmácsolásával követhetik figyelemmel, hogy a bűnügyi eljárások során miként elemzik a rendelkezésre álló bizonyítékokat Magyarországon - mondta el Halmai János rendőr őrnagy, igazságügyi nyomszakértő. Az érdeklődők megtudhatják, hogyan lehet azonosítani ujjnyomból vagy rögzített DNS segítségével az elkövetőt, lőszerhüvelyből a felhasznált lőfegyvert, ruházatból származó textíliából a ruházatot, illetve a cipőnyomból az elkövető cipőjét.

Azért csatlakoztak a kiállításhoz, hogy bemutassák, milyen nagy szerepe van a helyszínelőknek a bűnügyek felderítésében - mondta el Tóth Gábor rendőr vezérőrnagy, Budapest Rendőrfőkapitánya a tárlat megnyitóján pénteken. Mint megjegyezte, a technika oly mértékben fejlődött, hogy ma már azokat a bűnügyeket is fel tudnak deríteni és bizonyítani, amelyeket néhány évtizede még nem. Szavai szerint egyre nagyobb jelentősége van annak, hogy az esetnyomozás megkezdésekor milyen bizonyítékokat rögzítenek, és milyen információkat adnak át a nyomozóknak.

Budapesten 224-en dolgoznak helyszínelőként, éves szinten 30 ezer helyszínre mennek ki, és több mint 120 ezer nyomot rögzítenek.

Címlapról ajánljuk

Apáti Ferenc: itt az almageddon

Nem várható áremelés, pedig az idei lehet az elmúlt fél évszázad egyik legrosszabb almatermése Magyarországon. A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács várakozásai szerint a termés 130-140 ezer tonna körül alakulhat, ami jelentősen elmarad a tavalyi 170 ezer tonnától, és töredéke a kedvező évjáratokban megszokott szintnek.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Mohamed El-Erian: Gigantikus tőkeigény és emelkedő hozamok, már látszanak az MI-forradalom első repedései

Mohamed El-Erian: Gigantikus tőkeigény és emelkedő hozamok, már látszanak az MI-forradalom első repedései

Míg a mesterséges intelligencia sosem látott termelékenységi ugrással kecsegtet és történelmi csúcsokra hajtja a tőzsdeindexeket, de az amerikai tőkepiacokon már gyülekeznek a viharfelhők. A techóriások és hyperscalerek gigantikus forrásigénye egyre nagyobb teret hasít ki a kötvénypiacokból, ami kiszorítási hatásához, emelkedő hitelkamatokhoz és dráguló energiához vezet. A könnyű piaci nyereségek és a súrlódásmentes MI-finanszírozás korszaka hamarosan véget érhet, átadva a helyét egy sokkal ingadozóbb, szorosabb állami-magán együttműködést követelő időszaknak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×