Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

A későn szülő nők tovább élnek

Ha egy nő előrehaladott korban szül gyereket, valószínűleg tovább fog élni, mint egyébként - fogalmazta meg kutatása eredményét Ken R. Smith, az amerikai Utah Egyetem kutatója.

Csapatával megvizsgálta a szövetségi állam népesség-nyilvántartó adatbázisát, amely 1,6 millió mormonnak és utódaiknak az adatait tartalmazza. Elemezték négyszázezer, 1609 és 1850 között Quebecben élt kanadai adatait is. Mint a Journal of Gerontology szaklapban megírták, arra az eredményre jutottak, hogy azoknál a nőknél, akik negyvenöt évesen vagy még később szültek, csökkent a halálozás esélye.

Ezt egyébként már korábban is kimutatták, az azonban nem volt tisztázott, hogy a hosszú élet genetikailag meghatározott-e, vagy pedig az egészséges életmód, a jóltápláltság és a jobb szociális körülmények következménye. Ezért is érdekes a kutatás másik eredménye, amely szerint nem csak az idősebb korban szülő nők élnek tovább, hanem azok a férfiak is, akiknek legalább három lánytestvérük volt, és akik közül legalább egy a negyvenötödik életévét követően hozott világra csecsemőt.

A kutatás harmadik megállapítása szintén meghökkentette a kutatókat - a későn szülők sógornői egyáltalán nem éltek sokáig. A három pont összegzéséből azt a következtetést vonták le, hogy azok a gének, amelyek lehetővé teszik egy nő kései gyermekvállalását, saját és fivérük várható életkorát egyaránt meghosszabbítják. A férfiak és nők hosszú életét, illetve a nők elnyújtott termékenységét tehát ugyanazok a génen kódolják.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×