Infostart.hu
eur:
361.67
usd:
311.23
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália

A szellemi leépülés már 30 alatt elkezdődhet

A mentális funkciók leépülése idős korban sok problémát okoz, egyes esetekben azonban a baj már a fiatal felnőttkorban elkezdődik. Vannak olyan panaszok, amelyek néhány embernél már a húszas, harmincas éveikben megjelennek.

Egy több mint kétezer, 18 és 60 év közötti ember bevonásával készített vizsgálat szerint egyes, az agyi leépülés miatt kialakuló mentális betegségek már akár 27 éves korban megjelenhetnek. Ilyen az absztrakt gondolkodásra való képesség romlása, vagy a gondolkodás lassulása.  A memória romlása 37 éves kortól kezdődhet. Kiderült azonban az is, hogy számos, az általános tudáshoz tartozó információ vagy képesség megmarad a kor előrehaladtával.

Az eredmények természetesen nem azt jelentik, hogy a fiatal felnőtteknek már aggódniuk kell a leépülés miatt, ugyanis a kutatók sok olyan idősebb embert is találtak, akiknél egyáltalán nem jelentkezett semmilyen mentális zavar. A kutatásba, amelynek során a többi mellett általános memóriateszteket alkalmaztak, egyéb szempontból egészséges, iskolázott embereket vontak be a tudósok.

Címlapról ajánljuk
Kötelező tagság visszaállítása – Az orvoskamara elégtételt érez és beteggaranciákról is beszél az új helyzetben

Kötelező tagság visszaállítása – Az orvoskamara elégtételt érez és beteggaranciákról is beszél az új helyzetben

Újra kötelező lesz a kamarai tagság az orvosoknak – jelentette be csütörtökön Köböl Anita kormányszóvivő. Azóta a részletszabályok hivatalosan is napvilágot láttak. „Ez a döntés igazságtétel az egész orvosi társadalomnak” – így reagált a bejelentésre az InfoRádióban Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara Szakmai Hivatalának vezetője.

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Drasztikus lépésre készül az EU: hulladékszállítási szabályozásra épülő tilalom léphet életbe

Drasztikus lépésre készül az EU: hulladékszállítási szabályozásra épülő tilalom léphet életbe

Stéphane Séjourné, az Európai Unió iparért felelős biztosa az eredetileg tervezettnél jóval szélesebb körű hulladékexport-tilalmat javasol. Az eredeti elképzelés csak az alumíniumhulladék kivitelét korlátozta volna, ám a belső egyeztetések során kiderült, hogy ez a hulladékexportnak csupán a felét fedte volna le. A biztos ezért visszavonta a korábbi javaslatot, és a hulladékszállítási rendelet alapján egy átfogóbb, felhatalmazáson alapuló jogi aktuson dolgozik. Az új szabályozás megtiltaná a hulladékok – köztük az alumíniumhulladék – kivitelét a nem OECD-tagállamokba, egyes uniós tagjelölt országok kivételével.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×