Infostart.hu
eur:
362.06
usd:
311.72
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Nem félünk annyira a ráktól, hogy megváltozzunk

A fiatalok és a férfiak foglalkoznak legkevésbé a daganatos betegségekkel - állapította meg egy brit felmérés. Kiderült az is, hogy az emberek kétharmada nem változtat étrendjén, hogy csökkentse a kockázatokat, noha éppen ezzel lehetne megelőzni a betegség kialakulását.

Az emberek kétharmada nem változtat étrendjén vagy életvitelén, hogy csökkentse a rák kialakulásának kockázatát - derült ki a BBC Newsnight című műsorának felméréséből. A kutatások és az egészségügyi kampányok szerint a daganatos betegségek 33-50 százaléka éppen a testmozgás hiánya és a helytelen étrend miatt alakul ki.

Az ezer megkérdezett több mint harmada próbálja figyelmen kívül a daganatos betegség veszélyét, vagy legalábbis alig gondolni erre. A férfiak kevésbé gondolnak a rákra, ugyanis mindössze 22 százalékuk mondta, hogy foglalkozik a kérdéssel, a nőknél ez az arány szinte kétszeres. Ha életkorok szerint vizsgáljuk mindezt, a 18 és 24 közöttiek foglalkoznak legkevésbé a rákkal.

A felmérés kitért arra is, hogy az emberek elegendő információt kapnak-e a rák tüneteiről. A válaszadók harmada nem érzi ezt, míg 45 százalékuk válaszolta azt, hogy a négy leggyakoribb daganattípusról rendelkezik megfelelő tudással.

A többség, 60 százalék szerint a brit kormány megfelelő információt biztosít a rákbetegség megelőzéséről, és még többen van azok, akik elégedettek a kezelés minőségével a szigetországban.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×